Így kaphattok havi 120-240 ezer forintos ösztöndíjat: nekik sikerült

Rekordszámú, 248 hallgató jelentkezett a 2017/18-as tanév első félévében a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjra. 89-en meg is kapták a havi 120-240 ezer forintos támogatást.

  • MTI
Shutterstock

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár elmondta, a programba olyan 35 évnél fiatalabb versenyzők jelentkezhetnek, akik olimpiai vagy paralimpiai versenyszámokban kiemelkedő nemzetközi sporteredményeket értek el, vagy teljesítményük alapján a jövőben erre esélyesek, továbbá felsőoktatási intézmény hallgatói, vagy az intézménybe már felvételt nyertek, valamint vállalják, hogy felsőfokú végzettséget, szakképzettséget szereznek. 

Az államtitkár kiemelte, egyre több fiatal gondolja úgy, hogy az élsport és a felsőfokú tanulmányok összeegyeztethetők, a kormány pedig mind anyagilag, mind szakmailag igyekszik támogatni a gyermekek, fiatalok sportpályafutását.

Az ösztöndíjas hallgatókat három, olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki helyezéseken alapuló kategóriába sorolják, amelyek alapján az ösztöndíj összege differenciálódik.

A 2017/18-as tanév első félévében a havi támogatások összege 120 és 240 ezer forint között van. A 248 jelentkezett hallgató közül 89-en nyerték el az ösztöndíjat 19 sportágban.

Még nem tudják, mikortól kapnak 100 ezer forintos ösztöndíjat az informatikushallgatók

"Ez önmagában igaz, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy csomó olyan ösztöndíjat bevezettünk, amelyek korábban nem voltak" - reagált a Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár a Magyar Időknek azokra a panaszokra, melyek szerint tíz éve nem emelkedtek a hallgatói ösztöndíjak.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.