Két héten belül több ezer számítógépet, laptopot és projektort kapnak iskolák

Még az idén 6,2 milliárd forintos informatikai fejlesztési támogatást kapnak költségvetési forrásból a közép-magyarországi régió oktatási intézményei - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Pécelen.

  • MTI
Fülöp Máté

Balog Zoltán a Péceli Integrált Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az érintett 650 iskola december 15-ig megkapja a kormányzati támogatásból finanszírozott eszközöket: 14 ezer számítógépet és monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort.

Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy a beruházás a központ költségvetésének a terhére valósult meg, ami azt mutatja, hogy az állami intézményfenntartás rendszere jól működik. Hozzátette, hogy hatékony az együttműködésük az oktatási intézményekkel, így még az év elején felmérték, hogy mekkora a gyermeklétszám.

Laptopokat és tableteket kapnak a tanárok és a diákok a következő hetekben

70 ezer informatikai eszközt kapnak az iskolák, pedagógusok és diákok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy budapesti konferencián. Hamarosan 170 ezer pedagógushoz jut el az a 70 ezer informatikai eszköz, amelyet a digitáliskompetencia-fejlesztési program keretében kapnak a közoktatási intézmények - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a VG tudósítása szerint.

 
Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.