#Egyéb




Jogsértés az általános iskolai felvételin? Nem vette fel a beszédhibás kisfiút a körzetes iskola

Jogsértő módon járt el egy iskola, amikor helyhiányra hivatkozva nem vett fel egy körzetébe tartozó gyermeket, a fenntartó pedig ezt nem vizsgálta ki megfelelően - állapította meg az alapvető jogok biztosa. Székely László jelentésében egy aggályos gyakorlatra is felhívta a figyelmet: az igazgatók az adott kerületben - személyes adatokat felhatalmazás nélkül továbbítva - "szétosztják" egymás között a tankötelessé váló gyermekeket.




Aggasztó a pedagógushiány az óvodákban: van, ahová "majdnemdiplomásokat" is felvennének

Nemcsak tanárokból, óvodapedagógusokból is egyre nagyobb a hiány, jelenleg több mint 760 óvónőt keresnek az óvodák. Ma már Budapesten is egyre nehezebb betölteni az üres álláshelyeket: a kisebb településeken lakhatási támogatást vagy szolgálati lakást kínálnak a jelentkezőknek, míg például Ferencváros 45 ezer forintos plusz juttatással próbálja a kerületbe csábítani az óvodapedagógusokat. Öregszik a szakma, a pályakezdők pedig még a dajkáknál is kevesebbet keresnek - nem meglepő, hogy egyre több friss diplomás próbál szerencsét külföldön.




Négy remek, ingyenes online fordító: nem csak nyelvtanulóknak

Olyan oldalt kerestek, amely a hosszabb mondatokat is helyesen fordítja le? Esetleg külföldre utaztok, idegen nyelvű szövegeket kell olvasnotok az egyetem vagy a munkátok miatt, esetleg külföldi csoporttársakkal, munkatársakkal kell kommunikálnotok, de nem vagytok biztosak a nyelvtudásotokban? Négy remek fordítót ajánlunk.