Reagált az egyházmegye a molesztálással gyanúsított hitoktató ügyére

Válaszolt a molesztálással gyanúsított hitoktatót alkalmazó székesfehérvári egyházmegye a kérdésekre.

  • Eduline
pixabay

Közel egy héttel a tatabányai botrány kirobbanása után végre válaszolt a molesztálással gyanúsított hitoktatót alkalmazó székesfehérvári egyházmegye a sajtó megkeresésére.

 „Az egyes plébániák plébánosai választják ki azon hitoktatókat, akiket mind szakmai, mind pedig erkölcsi szempontból alkalmasnak találnak ezen oktatási feladat ellátására. Ahhoz, hogy egy hitoktató a Székesfehérvári Egyházmegye területén hitoktatási tevékenységet végezzen, szükséges még a mindenkori megyéspüspök által kiadott hitoktatási engedély” – közölték a Borssal az érintett egyházmegyétől arra a kérdésre, hogyan engedhették tanítani a férfit úgy, hogy korábban már elítélték kiskorú ellen elkövetett bűncselekmény miatt.

Börtönbe kerülhet a hitoktató tanár, aki alsó tagozatos gyermekekkel fajtalankodott

Előzetesben van az a tatabányai hitoktató tanár, aki a gyanú szerint két kislánnyal akart fajtalankodni. A gyanúsított egy tatabányai általános iskolában dolgozik hitoktatóként, eddig alsó tagozatos gyermekeket tanított - írja a Kisalföld.hu. A Tatabányai Törvényszék 2018. június 28-án hozott határozatában elfogadta az előzetes letartóztatását, ugyanis a férfi a gyanú szerint két kiskorú gyermeket próbált molesztálni az általa tartott tanórán.

„Csak olyan személyt lehet hitoktatóként alkalmazni, aki erkölcsileg feddhetetlen, amennyiben bárminemű kétely merül fel a keresztény erkölcsiségét illetően, azonnal kivizsgálásra kerül az ügy, alkalmatlanság esetén haladéktalanul visszavonásra kerül a hitoktatási engedély” – tették hozzá levelükben.

Fajtalankodó tatabányai hitoktató: nem nyilatkozik az iskola

Továbbra sem nyilatkozik az iskola a tatabányai hitoktatóról, aki a gyanú szerint az egyik tanórán fajtalankodásra akart kényszeríteni egy 9 és egy 7 kislányt. Ahogy már korábban beszámoltunk róla, előzetesbe került az egyházmegye által foglalkoztatott 41 éves tatabányai hitoktató, mert a gyanú szerint az egyik tanórán fajtalankodásra akart kényszeríteni egy 9 és egy 7 kislányt.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.