Többen takarékoskodnak, mint tavaly: a legtöbb a fiatal lakásvásárlásra gyűjt
A 19 és 29 év közöttiek több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második negyedéves adataiból.
A 19 és 29 év közöttiek több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második negyedéves adataiból.
Eduline
Kik jogosultak esélyegyenlőség jogcímen pluszpontra a felvételin? Itt a válasz:
Eduline
Minden harmadik magyar diák tervezi, hogy tanulás, de inkább munka miatt rövidebb-hosszabb időt töltene külföldön. A pár hetes vagy hónapos külföldi tartózkodás pedig majdnem minden ötödik fiatal számára elképzelhető – derül ki a Margón kívül – magyar ifjúságkutatás 2016 egyik tanulmányából. Hogy miért mennének vagy éppen maradnának a magyar fiatalok? Ez is kiderül.
Eduline
Hamarosan itt a téli vizsgaidőszak, már nincs sok hátra ebből a félévből. Összegyűjtöttünk pár dolgot, amire érdemes ebben az időszakban figyelni.
Eduline
A keddi Magyar Közlönyben jelent meg egy miniszterelnöki határozat, amely a kínai Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodásra ad felhatalmazását.
Eduline
Szigorú takarékossági intézkedéseket írt elő az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja a Természettudományi, a Bölcsészettudományi és a Társadalomtudományi Karon – írja az Index.
Eduline
A parlament kedden megszavazta az amerikai Indiana állambeli Notre Dame Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) közötti együttműködési megállapodás kihirdetését.
Eduline
New York állam oktatási hivatala megerősítette, hogy a CEU teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet az államban – reagált kedd este a CEU a Magyar Idők cikkére.
Eduline
Imádja az internet ezt az optikai csalódást. Ti mit láttok a képen?
Eduline
Gondolkodtok valamilyen külföldi tanulmányúton, de nem tudjátok, melyik országot vegyétek célba? Egy különleges ösztöndíjat ajánlunk.
Eduline
Ha jövőre külföldön tanulnátok, akkor fontos, hogy időben elkezdjétek a dokumentumok összegyűjtését, hiszen előfordulhat, hogy kilenc hónappal a tanév kezdete előtt kell benyújtani a jelentkezést.
Eduline
Mikor nem érdemes sorrendet módosítani, hogyan lehet törölni a megjelölt képzéseket, és mire kell mindenképpen figyelni? Most minden fontos kérdésre válaszolunk a sorrendmódosítással kapcsolatban.
Eduline
Két alkalommal is megerősítette az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága, hogy már nincs napirenden a pedagógusok munkaterhelésének kérdőíves vizsgálata.
Eduline
Lelőtte egy diáktársát egy fiatal az észak-karolinai Matthews városának középiskolájában hétfőn - közölte az amerikai sajtó.
MTI
Használjátok ki az őszi szünetet, és menjetek moziba: mutatjuk, melyek voltak a legnézettebb filmek az elmúlt napokban. Van köztük horror, szuperhősfilm és musical is.
eduline/mti
"Nincs CEU-ügy" - ezt mondta a 168 Órának Palkovics László innovációs miniszter.
Eduline
Májusban kezdődik a 2018-as tavaszi érettségi szezon - mikor nem jár többletpont az emelt szintű érettségiért?
Eduline
Hamarosan itt a ZH-időszak. Mielőtt belekezdenétek a felkészülésbe, nem árt néhány tippet megfogadni, hogy hatékonyabb legyen a tanulás.
Eduline
Pár nap pihenőt kapnak azok, akik az idei őszi érettségin vizsgáznak egy vagy több tantárgyból: az emelt szintű szóbelik november 8-án kezdődnek.
Eduline
Hétfő reggel a spanyolvizsgával folytatódik tovább a 2018-as őszi érettségi. Hány feladatot kell megoldaniuk a diákoknak? Mutatjuk a részleteket.
Eduline