#Egyéb

Nem írja alá a megállapodást a kormány, Bécsbe költözik a CEU

A 2019/2020-as tanévtől az amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjainak új hallgatói már a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd – jelentette be a Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriuma. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik majd munkájukat, a CEU közösségével folytatott konzultáció során döntenek majd.



















Vannak fiatalok, akik nem tanulnak és nem is dolgoznak

A társadalmi reprodukció alapvetően jellemzi a tanulást, továbbtanulást. Ugyanolyan szintű képzettséget szereznek a diákok, mint korábban szüleik. Viszont vannak, akik nemhogy kitörni nem tudnak, de se nem tanulnak, se nem dolgoznak. Ők a NEET-fiatalok, akikről olvashattok a Margón kívül - magyar ifjúságkutatás 2016 című tanulmánykötetben is.