Új kulturális központ nyílt Budapesten: otthonra talált a Freeszfe
A Freeszfe Egyesület új fejezetet kezdett a főváros támogatásával: a Szabolcs utcai egykori iskolaépületből kortárs és független kulturális központot hoznak létre.
A Freeszfe Egyesület új fejezetet kezdett a főváros támogatásával: a Szabolcs utcai egykori iskolaépületből kortárs és független kulturális központot hoznak létre.
A kerület polgármestere a kormány döntését korábban embertelennek és szegényellenesnek minősítette, míg az érintett egyetem "tátongó tájsebként" definiálta a 210 családnak otthont adó ingatlanokat.
Tűzvédelmi labor és pszichikai gyakorló is lesz az intézetben, amihez egy több mint hétezer négyzetméteres kert fog épülni.
Az új épület a tervek szerint oktatási helyszín és diákkollégium is lesz, de a területen egy nagyobb park is helyet kap majd.
A Ménesi úti új campust a hallgatók és az oktatók a tervek szerint 2023-tól használhatják majd.
A Testnevelési Egyetem, új nevén a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új épületet kap az Alkotás utcában. A tömb tetején 450 méteres futókör, szabadtéri edzőpark is lesz.
Ódry Árpád örököse nemrég azt kérte, adják át dédapja szobrát a tiltakozó diákoknak, de a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetésének más tervei vannak vele.
Sajtóbejárást tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új, naphegyi campusán.
Az elmúlt félév eseményei után újabb változtatások várnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóira február 1-től.
Vidnyánszky Attila korábban azt mondta, február 1-jétől új helyszíneken fog folytatódni az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A hallgatók azt állítják, ők erről sem a jogszerűtlenül megbízott vezetéstől, sem az illegitim fenntartótól nem kaptak hivatalos tájékoztatást.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) új, józsefvárosi épületeket kap az államtól, cserébe az állam ingyen megkapja az egyetem piliscsabai kampuszát – írja az index.hu.
Átadták az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetének új épületét, itt vannak a képek.