33 milliárd forintból épül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új intézete

Tűzvédelmi labor és pszichikai gyakorló is lesz az intézetben, amihez egy több mint hétezer négyzetméteres kert fog épülni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egy 33 milliárd forintos beruházás keretében, Katasztrófavédelmi Speciális Központot és Katasztrófavédelmi Intézetet építtet – írja a Magyar Építők.

A tervek szerint egy 25 ezer négyzetméter alapterületű, hétszintes épületegyüttest fognak építeni. Ebben kapna helyet többek között a Katasztrófavédelmi Intézet (KVI) kollégiuma, egy gyakorló tűzoltó őrs és az Orczy-kert üzemeltetési részlege is.

Az épületegyüttes két fő részből állna: az Auditóriumból, ahol az előadók és a tantermek lesznek, és a KVI főépületéből. Az új intézményben pszichikai gyakorlót és tűzvédelmi laboratóriumot is építeni fognak.

Mindemellett pedig egy 7150 négyzetméteres „exclusive kert” is készül „geometrikus vonalvezetéssel kialakított díszkerttel, díszmedencével, gyümölcsfákkal és rózsakerttel.”

Ahogyan arról korábban mi is írtunk, tíz ingatlant, köztük egy iskolaépületet és lakóházat venne át a magyar állam a Józsefvárosi Önkormányzattól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, amik a jövő szeptemberben induló új tanárképzéshez kellenek. A lakóházban nagyjából kétszáz olyan család lakik, akik eleve nehéz körülmények között élnek, és az önkormányzat kötelessége lesz, hogy elhelyezzék őket október 31-ig.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.