ATV: eladhatják az SZFE jelenlegi épületeit

Az elmúlt félév eseményei után újabb változtatások várnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóira február 1-től.

  • Eduline

Az atv.hu információi szerint eladják a Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit. Az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.

Megkeresésükre az új vezetés azt írta, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetői az oktatás február 1-el történő újraindítására koncentrálnak. Ez számtalan újítással jár majd együtt, mert az általuk jogtalannak tartott blokád lehetetlenné tette a normális oktatást az egyetemen tavaly ősszel. Az elmúlt félévvel kapcsolatban pereskedés is indult az egyetem és a fenntartó között, ugyanis a vezetés ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy az intézményben az őszi félévben nem zajlottak rendesen az órák, hiába bizonyították dokumentummal ennek ellenkeződét a hallgatók és az oktatók.  

Hozzátették azt is, hogy az egyetem polgárait és a nyilvánosságot is időben tájékoztatnak majd mindenről, és azt mondták, hogy sem a hallgatók, sem az oktatók nem kerülnek rosszabb körülmények közé, mint voltak.

Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke már novemberben kijelentette, hogy február 1-jével új helyszíneken, de folytatódni fog az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Azt is hozzátette, már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok, de további részleteket akkor még nem árult el. Azt, hogy mi történt az SZFE-n 2020-ban, itt olvashatjátok el röviden. A témával kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.