400 év után kiderült: Shakespeare titokban katolikus volt?
Bár William Shakespeare világéletében protestánsnak vallotta magát, sőt hamvai is egy protestáns temetőben nyugszanak...
Bár William Shakespeare világéletében protestánsnak vallotta magát, sőt hamvai is egy protestáns temetőben nyugszanak...
Egy diák és egy szülő panaszára pereltek be egy virginiai iskolát az intézmény falán függő tízparancsolat miatt – számolt be a Huffington Post.
Új tantárgy bevezetését tervezi az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa az evangélikus egyház oktatási szakértőivel nemrégiben folytatott tárgyalás után bejelentette: a jövőben azoknak a diákoknak, akik nem járnak hittanra, erkölcstant kell majd tanulniuk. Konkrétumok – hány éves kortól és milyen óraszámban tanítanak majd erkölcstant a pedagógusok – egyelőre nincsenek, szakmai körökben azonban már most heves vita alakult ki arról, érdemes-e külön tantárgyként oktatni.
Plusz 100-100 millió forintot különítene el az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága hittanoktatásra, valamint a szórvány és kistelepülések hitéletének támogatására. A testület emellett háromszázmillió forinttal segítené a lemorzsolódás csökkentését célzó iskolai programokat.
Vallási gyűlöletszítás gyanújával tartóztattak le egy 15 éves angol diáklányt, mert az iskolában elégetett egy Koránt, a muszlim vallás szent imakönyvét: a tanulót saját Facebook-profilja buktatta le.
Tilos a mobiltelefon, a miniszoknya, a csípőnadrág és a szakáll - összegyűjtöttük a világ legbizarrabb iskolai szabályait.
Különös feszületvita tört ki hétfőn Németországban, amely még Angela Merkel kancellárt is rendkívüli állásfoglalásra késztette. A konzervatív kancellár nyilatkozatban szögezte le: a leghatározottabban elutasítja az alsó-szászországi szociális és integrációs miniszterjelöltnek azt a javaslatát, hogy a tartomány iskoláiból távolítsák el a feszületet.
Izraelben a hadseregben eltöltött idő a továbbtanulás részének számít, ennek megtagadása pedig sokak szerint egyenlő a hazaárulással, amiért letöltendő börtönbüntetés jár. Egy fiatal lány a napokban kezdi meg börtönbüntetését, melyet a sorkatonai szolgálat megtagadásáért kapott. Az izraeli tinédzserek immár mozgalomba szerveződve tiltakoznak a kötelező katonai szolgálat ellen.
Iránban többéves börtönbüntetésre ítéltek egy ismert diákvezetőt - jelentette szerdán a Farsz iráni hírügynökség az elítélt ügyvédjére hivatkozva.
A kétszer kettő mindig négy, akárki, akármilyen meggyőződéssel tanítja is – mondják az ateista szülők. A vallási jelképek, és a vallásos nevelés feltűnése időről időre nagy vihart kavar a felekezethez nem tartozó szülők körében, akik az iskolán – a tananyag megfelelő továbbadásán túl – leginkább a világnézeti semlegességet kérik számon. De mi az a világnézeti semlegesség, és meg lehet e egyáltalán felelni ennek az elvárásnak?
Az alkotmánybírósághoz fordult egy osztrák apa a lánya óvodájában kifüggesztett feszület miatt - értesült pénteken egy osztrák lap.
Napjaink egyik égető kérdése a szegregáció, amelyre született is egyfajta megoldás: legyenek az iskolák egész nap nyitva, még hétvégén is, ezáltal közösségbe kovácsolódnak a különböző vallású, vagy eltérő népcsoportokhoz tartozó diákok.
Noha a szülők legtöbbje nem tanítja gyerekét a vallásalapú megkülönböztetésre, a diákok negyedénél még mindig kiinduló alap a bántalmazáshoz.
Kulturális antropológia előadás jegyzet - itt készült: NyF - terjedelem: 5 oldal