Online oktatás lesz a legtöbb egyetemen, de idén is akadnak kivételek
Eddig 33 esetben engedélyezték az egyetemeknek a személyes oktatást a következő félévre, persze csak ott, ahol ezt az intézmény vezetése kérte.
Eddig 33 esetben engedélyezték az egyetemeknek a személyes oktatást a következő félévre, persze csak ott, ahol ezt az intézmény vezetése kérte.
Egyes gyakorlati képzések továbbra is a hallgatók jelenlétével zajlanak majd, de alapvetően online oktatással kezdik meg az új félévet februárban a felsőoktatási intézmények. Az egyetemek folyamatosan figyelik az intézkedéseket és ezek függvényében alakítják az oktatást.
A kuratórium közleményében az is olvasható, hogy a tavaszi félévet - lehetőség szerint - úgy kell megszervezni, hogy annak folyamán a 2020/2021-es tanév őszi félévének tanulmányi követelményei is teljesíthetők legyenek.
Mikor lesz vége a vizsgaidőszaknak a legtöbb egyetemen, ezzel együtt mikor kezdődik a tavaszi félév? Itt van a legnépszerűbb egyetemek tanévrendje.
A tavaszi félév a legtöbb egyetemen már elkezdődött. Ez pedig azt is jelenti, hogy a szemeszter végére teljesítenie kell a hallgatóknak azokat a feltételeket, amelyekkel tovább maradhatnak állami ösztöndíjas képzésükön.
Már csak pár hét van hátra az első félévből, most még ki tudjátok javítani a jegyeiteket.
Már csak egy napjuk van igénylésre mindazon hallgatóknak, akik a tavaszi szemeszter első utalásakor szeretnének diákhitelt kapni. A felvehető hitelösszeg 200 ezer - költségtérítéses hallgatóknak 250 ezer - forint is lehet.