Ennyit kell kibírni az őszi szünetig
Mutatjuk, mikor jön a következő hosszabb pihenő.
Mutatjuk, mikor jön a következő hosszabb pihenő.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Volt, aki sok sikert és örömöt kívánt a diákoknak, más az oktatás előtt álló változásokról, az iskolai autonómiáról vagy éppen a szorongásmentes tanulás fontosságáról írt.
Elkezdődött az új tanév, de a KRÉTA-ban még mindig a tavalyi osztály jelenik meg? Esetleg a régi iskolát látjátok, vagy egyáltalán nem tudtok belépni? Mutatjuk, mit érdemes ellenőrizni, és hova fordulhattok, ha nem jelennek meg az új tanév adatai.
Az okostelefonokat, laptopokat a korábbi évekhez hasonlóan reggel le kell adni.
Az OMSZ közösségi oldalán felhívást tett közzé, melyben többek között arra kérték a diákokat, hogy mielőtt átkelnek a zebrán ne telefonozzanak és a fülhallgatót is vegyék ki a fülükből.
Nem egyszerű időben beérni az iskolába a 2026/2027-es első tanítási napján, ezért a megszokotthoz képest érdemes korábban elindulnotok.
35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése – csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.
Összegyűjtöttünk néhányat az elmúlt napok legkedvesebb és leghangulatosabb tanévkezdő videói közül.
Magyar Péter a nagykanizsai tanévnyitón arról beszélt, hogy a kormánynak több időt, energiát és forrást kell fordítania az oktatásra. Van honnan elindulni: országszerte több iskolaépület felújításra szorul, szűkös a kollégiumi kapacitás, az iskolai közétkeztetés minősége miatt pedig rendszeresen érkeznek panaszok.
Volt, ahol tanszereket vettek belőle, máshol élelmiszerre tették félre, vagy az elmaradt villany- és vízszámlát fizették ki az iskolakezdési támogatásból. Egy szociológus szerint utóbbi sem kidobott pénz: a világítás és az ivóvíz ugyanúgy alapvető szükséglet egy iskolás gyerek számára, mint a ceruza vagy a radír.
Csupán néhány nap van hátra a nyári szünetből, a pedagógusok pedig már javában készülnek az új tanévre – és van, aki a TikTokon is betekintést enged a készülődésbe.
Megkezdődött a rászoruló általános iskolásoknak szánt tanszercsomagok kiosztása: összesen 84 375, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő diák kap segítséget a 2026/2027-es tanévkezdéshez.
Temperakészlet majdnem 2 ezerért, A5-ös füzet darabonként 200-350 forintért vagy éppenséggel egy kisebb csomag középkategóriás grafit 800-900 forintért - megnéztük, körülbelül mennyibe kerül egy alsós tanszerlista augusztus végén.
A válasz nem egyszerű igen vagy nem.
Még mindig több mint kétszáz pedagógust keresnek, pedig már csak napok vannak hátra szeptember 1-ig. Mutatjuk, melyik tankerületben van a legtöbb meghirdetett állás.
Adminisztratív probléma áll a háttérben.
A túl sok munka mellett a pedagógushiány és a rengeteg adminisztráció is nehezíti a tanárok munkáját.
Augusztus 24-én folyósítják az iskolakezdési támogatás első, 50 ezer forintos részletét, és a szeptemberi családi pótlékot is előrehozták erre a napra. A tanévkezdés miatt így augusztusban kétszer érkezik családi pótlék.
Augusztus 25. és 31. között országszerte szakmai tanévnyitó konferenciákat szervez az Oktatási Hivatal az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériummal együttműködésben. A rendezvények iránt nagy az érdeklődés, több helyszínen már minden hely betelt, néhány megyében azonban még lehet regisztrálni.