OMSZ: „A zebránál pedig a telefon és a fülhallgató is várhat”

Az OMSZ közösségi oldalán felhívást tett közzé, melyben többek között arra kérték a diákokat, hogy mielőtt átkelnek a zebrán ne telefonozzanak és a fülhallgatót is vegyék ki a fülükből.

Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán egy videót tett közzé, melyben felhívta a szülők és a diákok figyelmét arra, hogy az első napokban nagyobb lesz az autósforgalom az iskolák környékén, ezért érdemes mindenkinek elővigyázatosnak lennie.

Szeptember 1-jén kezdődik az iskola, így holnaptól ismét sokkal több gyermekkel találkozhatunk az utakon és a gyalogátkelőhelyek környékén. Arra kérjük az autósokat, hogy különösen az iskolák közelében vezessenek figyelmesen, lassítsanak és legyenek körültekintők

- javasolták, majd kitértek arra is, hogy „a zebránál pedig a telefon és a fülhallgató is várhat. Átkelés közben minden figyelmünk legyen a forgalomé!”

A szülőknek pedig azt tanácsolták, hogy érdemes még tanév kezdete előtt újra átbeszélni a biztonságos közlekedés legfontosabb szabályait, hiszen egy kis plusz figyelem sokat jelenthet.

A tanévkezdés kihívásaival részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.