Hány ponttal lehet bekerülni a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemre?
Megnéztük, hány pontra lehet szüksége annak, aki a három nagy vidéki tudományegyetem egyikére szeretne bekerülni.
Megnéztük, hány pontra lehet szüksége annak, aki a három nagy vidéki tudományegyetem egyikére szeretne bekerülni.
Eduline
Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Eduline
Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy 810 millió forintos uniós támogatást elnyert projektben - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
MTI
Megszületett az eredmény: két külön szavazás alapján a Szegedi Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem kampusza a legszebb a hazai kampuszok közül. Szoros versenyek alakultak ki az egyetemek között, de végül megvan a kettő, aki elnyerte az első helyet.
Eduline
A legjobb európai egyetemeket rangsorolta a THE.
Eduline
A dékánok lemondásra szólító levelére lényegében vádakkal válaszolt. A rendőrség nyomozott is, de nem találtak semmit.
Eduline
Ha igen, illene megírni az Eduline-nak, mert kár lenne titokban tartani ezeket a szokásokat.
Eduline
A szegedi angol fordító- és tolmácsképzést alapító Göncz Árpád néhai köztársasági elnökről nevezték el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két épülete közötti sétányt pénteken - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
MTI
Információink szerint gond nélkül átállt a Szegedi Tudományegyetem az ETR-ről a Neptunra.
Eduline
Elfogták az egyetem volt adjunktusát, miután fegyvert tisztított az egyetem egyik épületében.
Eduline
Az intézmény a hetekben áll át teljesen a Neptunra, és ebből űzött valaki gonosz tréfát.
Eduline
A tiltakozások ellenére Szegeden is áttérnek a Neptunra. Közel három hét az átállás, ma délig lehet ügyeket intézni az ETR-ben.
Eduline
A Budapesti Corvinus Egyetem egyik karára jelentkezett a legtöbb felvételiző az idén.
Eduline
Tandíjjal együtt évente mintegy 43 milliárd forintot költ a debreceni, szegedi és pécsi egyetemen tanuló mintegy 11 ezer külföldi hallgató a három megyeszékhelyen - állapította meg egy, a nemzetközi hallgatói mobilitás helyi gazdaságra gyakorolt hatását vizsgáló kutatás.
MTI
Újabb kórházi dolgozó kapta el a kanyarót, így már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok - hangzott el az M1 szerda reggeli műsorában.
MTI
Három magyar egyetem került fel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb, az élet- és orvostudományi képzési területről készített rangsorára. A legjobb eredményt a Semmelweis Egyetem érte el, de a debreceni és a szegedi egyetemet is a legjobbak közé sorolták.
Eduline
Elég reménytelennek tűnik az akciójuk.
Eduline
Már 700 szegedi egyetemista aláírta azt az online petíciót, amely az ETR-t leváltó Neptun tanulmányi rendszer...
Eduline
A mostani szegedi egyetemisták még általánosba jártak, mikor Török Márk elsőéves hallgatóként bekerült a HÖK-be. A bíróság szerint viszont már túl sokáig volt pozíciójában, túllépte a felső korlátot, ezért távoznia kell. Egy teljes rendszert épített maga köré, aminek most vége lehet.
Unyatyinszki György
A Szegedi Tudományegyetem is elköszön a rendszertől és a Neptunra vált.
Eduline