Komoly változás a Szegedi Tudományegyetemen

Információink szerint gond nélkül átállt a Szegedi Tudományegyetem az ETR-ről a Neptunra.

  • Eduline
MTI / Soós Lajos

Szerda óta használhatják a Neptunt a szegedi egyetemisták. Az átállásra azért volt szükség, mert az addig használt tanulmányi rendszer, az ETR állami támogatása megszűnt.

Egy szegedi egyetemista az eduline-nak elmondta, gond nélkül lépett működésbe az új rendszer, amit pár hetes ideiglenes időszak előzött meg, amikor az ETR-t már lekapcsolták, a Neptun viszont még nem állt fel.

Mivel pont a vizsgaidőszak előtt vezették be az új rendszert, sok diák előzetesen tartott attól, hogy ez problémát okozhat a vizsgafelvételeknél. Ilyen problémáról egyelőre nem tudunk.

Az utóbbi napokban olyan pletykák terjedtek a közösségi médiában, melyek szerint az egyetem valójában nem vezeti be a Neptunt, hanem visszatérnek a papíralapú ügyintézésre.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.