Itt az új egyetemi rangsor: három magyar egyetem került a legjobbak közé

Három magyar egyetem került fel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb, az élet- és orvostudományi képzési területről készített rangsorára. A legjobb eredményt a Semmelweis Egyetem érte el, de a debreceni és a szegedi egyetemet is a legjobbak közé sorolták.

  • Eduline
Fülöp Máté

A Semmelweis Egyetemet a QS felsőoktatási világrangsorának készítői a 262. helyre sorolták, ezzel az orvostudományi képzési területen oktató magyar egyetemek közül a legjobb eredményt érte el. A Debreceni Egyetem a 401-450., a Szegedi Tudományegyetem pedig a 451-500. helyig jutott.

A nemzetközi rangsor készítői négy szempontot vettek figyelembe: az intézmény hírnevét a tudományos szférában, a munkáltatói véleményeket, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, valamint az idézettségre utaló bibliográfiai indikátort (h-index citations).

Ahogy arról szeptemberben beszámoltunk, a 2015-ös négy helyett a legutóbbi összesített QS-világrangsorban már hat magyar egyetem szerepel. A magyar intézmények közül a HVG felsőoktatási rangsorában is rendre a legjobbak között végző Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt, a QS-rangsorban - a 2015-ös helyezéshez hasonlóan - az 501-550. helyen szerepel.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem megőrizte 601-650. helyét, a Debreceni Egyetemet a 651-700., a Budapesti Corvinus Egyetemet a 701+ kategóriába sorolták a QS-rangsor készítői. Új magyar szereplő a listán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem, mindkettő a 701+ kategóriában szerepel.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.