A Szegedi Tudományegyetemen is megjelent a kanyaró, de járvány nincs

Újabb kórházi dolgozó kapta el a kanyarót, így már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok - hangzott el az M1 szerda reggeli műsorában.

  • MTI
pixabay.com

Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa a műsorban elmondta, a Szegedi Tudományegyetem egy egészségügyi dolgozója betegedett meg.

Hozzátette: a Szegedi Tudományegyetemen kezelnek egy, korábban Makón megfertőződött beteget is. A szakember hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetemen nem alakult ki járvány, a makói kórházban pedig kontroll alatt tartják a megbetegedéseket.

A kanyaró - amely rendkívül ragályos fertőző megbetegedés - kezdeti tünetei, a kiütések megjelenése előtt nagyon hasonlít az influenzára - ismertette Oroszi Beatrix.

A kiütések megjelenése előtt a beteg már négy nappal fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart. Ha valaki átesett a kanyarón, akkor élete végéig védett lesz a betegséggel szemben.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.