Több egyetem tart novemberben nyílt napot, de csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni
A középiskolákhoz hasonlóan az egyetemek is nyílt napokkal várják leendő hallgatóikat, a legtöbb rendezvény azonban csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
A középiskolákhoz hasonlóan az egyetemek is nyílt napokkal várják leendő hallgatóikat, a legtöbb rendezvény azonban csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
Bár a középiskolai felvételi már október végén elindult, a legtöbb gimnázium és technikum novemberben tartja meg a nyílt napokat – sok helyen azonban idén (is) elmaradnak a személyes tájékoztató előadások és iskolabejárások.
Sok szülőt és leendő kilencedikest érhet meglepetés a nyílt napon - néhány gimnázium ugyanis szigorított a járványügyi szabályokon, és csak védettségi igazolvánnyal rendelkező szülőket és diákokat engednek be az épületbe.
Van, ahol a szülők nem, csak a nyolcadikos diákok nézhetik meg a bemutatóórákat, máshol idén is online vagy hibrid tájékoztatókat tartanak a továbbtanulás előtt állóknak – változatos forgatókönyvekkel készülnek a gimnáziumok és technikumok a nyílt napokra, amelyek minden évben 80-90 ezer általános iskolást és ugyanennyi szülőt mozgatnak meg.
Közeledik a középiskolai felvételi időpontja is, ilyenkor fontos döntést kell meghoznia a szülőknek és a diákoknak.
Legyen szó egyetemi vagy középiskolai felvételiről, a nyílt napon mindegyik esetében érdemes részt venni. Bár az egyetemi nyílt napok később, a középiskolai nyílt napok java része ezen a héten lesz. Ti ott lesztek?
Egyre közeledik a középiskolai felvételi, egyes iskolák már közzétették a nyílt napjaik időpontjait is. Miért érdemes elmenni, és hogyan készülhetnek a diákok a felvételire?
Az idén felvételiztek középiskolába? Már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját.
Közeledik a felvételi jelentkezés határideje, de vészesen közeleg az érettségi is. Van, aki tudja, mit akar, és melyikre egyetemre jelentkezik, van, aki kevésbé.
Idén aktuális lesz a felvételi a gimnáziumba vagy szakgimnáziumba? Akkor erre érdemes figyelni.
Ismét megnyílnak a Szent István Egyetem nagyközönség elől elzárt budai laboratóriumai, s máskor nem látható és ki nem próbálható különlegességekre is fény derül a Budai Campus Napon.
Nem valószínű, hogy sokaknak kell bemutatni a Prezit, a LogMeIn-t vagy a Ustream magyar startupkirályokat, de ha az igazi munkába szeretnétek betekinteni, illetve magatok is lehetőségeket kerestek, kár lenne kihagyni a legjobb startupok nyílt napját.
Bár nemsokára lejár a jelentkezési határidő a szeptemberi képzésekre, több egyetem és főiskola még tart egy utolsó nyílt napot a bizonytalan leendő hallgatóknak. Mutatjuk, hol tudjátok megnézni, merre lesz hasonló rendezvény.
Már javában zajlanak az egyetemi és a főiskolai nyílt napok, csütörtökön pedig megkezdődött az Educatio kiállítás. Milyen kérdéseket érdemes feltenni, mire kell odafigyelni?
Április 12-én éjfélig lehet jelentkezni a Lányok napja elnevezésű nyílt napra, amely a mérnöki és informatikai pályát...
Február 20-án és 22-én tart nyílt napot a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (SZIE GTK): az...
Február 6-án, szerdán tartanak nyílt napot a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a programok között...
Január 25-én tartja nyílt napját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara – a...
Egy hónap van hátra a jelentkezési határidőig - ha még nem döntöttétek el, hova adjátok be a jelentkezéseteket...
Jövő héten sem maradtok egyetemi, főiskolai nyílt napok nélkül - összegyűjtöttük a helyszíneket és az időpontokat.