Egyre több általános és középiskola fújja le a nyílt napokat a koronavírus-járvány berobbanása miatt

Bár a középiskolai felvételi már október végén elindult, a legtöbb gimnázium és technikum novemberben tartja meg a nyílt napokat – sok helyen azonban idén (is) elmaradnak a személyes tájékoztató előadások és iskolabejárások.

  • Csik Veronika

A koronavírus-járvány negyedik hullámának jelentős felgyorsulása miatt a nyílt napokat az idén sem tartjuk meg

- üzeni a szülőknek és az érdeklődőknek oldalán az Újbudai József Attila Gimnázium. A budapesti Leövey Klára Gimnázium az iskolavezetés javaslatára a nyílt órák helyett október végétől november közepéig inkább online iskolabejárásra hívja a nyolcadikosokat és szüleiket.

Nemcsak a gimnáziumok, hanem az általános iskolák is sorra jelentik be, hogy elmaradnak az idei tájékoztatók. A fővárosi Fillér Utcai Általános Iskola szintén az oldalán tette közzé: a német tagozaton hirdetett nyílt órák és az ovis foglalkozások a súlyosbodó járványhelyzet miatt elmaradnak. A budapesti Reménység Katolikus Általános Iskola a novemberre tervezett nyílt hét mellett a november 20-ára meghirdetett alapítványi bálját is lefújta a járványhelyzet miatt.

A veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola az összes - a felvételi nyílt hétre tervezett - programját lemondta a vírushelyzet miatt, és így döntött a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola is, idén nem lesz pályaválasztási szülői értekezlet (viszont itt a gyerekek 2 helyett 3 napot mehetnek iskolalátogatásra).

Van, ahol maszkviselés lett kötelező

Több általános és középiskola diákjainak már a tanteremben is maszkot kell viselniük, így változtattak az intézmények járványügyi szabályaikon az elmúlt hetekben. Van, ahol csak az alsó tagozatosok kapnak "felmentést", máshol a tanároknak kell mérlegelniük a kockázatokat: ha nem lehet tartani a másfél méteres védőtávolságot, a saját órájukon kötelezővé tehetik a maszkviselést.

Egyre több egyetem is szigorít járványügyi szabályzatán, novembertől majdnem az összes nagyobb felsőoktatási intézményben maszkot kell viselniük a hallgatóknak és az oktatóknak. Van, ahol nemcsak a maszkot tették kötelezővé, hanem - elővigyázatosságból - hibrid oktatásra álltak át.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.