Készül az új alaptanterv: mégis lesz nulladik évfolyam?
A készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) mégis helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész – értesült a Népszava.
A készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) mégis helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész – értesült a Népszava.
Eduline
Kilép a Szakképzési Innovációs Tanácsból (SZIT) a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), így döntött az Országos Vezetőség. Erről a PSZ levélben tájékoztatta Palkovics László minisztert.
Eduline
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) csak a sajtóból értésült arról, hogy elkészült és a következő tanévben bevezetik a Nemzeti alaptantervet és a kerettantervet.
Eduline
Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés repertoárjába - tudta meg a Magyar Nemzet a megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábortól.
MTI
Már célegyenesben van az új Nemzeti alaptanterv (Nat) megalkotása, és hamarosan vége a kerettantervek kidolgozásának is – mondta Bódis József oktatási államtitkár az Inforádiónak.
Eduline
Meghosszabbították az új Nemzeti alaptanterv megújításért felelős miniszteri biztos kinevezését.
Eduline
A számon kérhető tananyag csökkenése, a fogalmak bemagolásának elhagyása - egyebek mellett így változna meg a matematikaoktatás az általános és középiskolákban, ha az új Nemzeti alaptanterv (NAT) szerint készülnek majd a kerettantervek - írta a Népszava szombaton.
Eduline/MTI
A Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztosnak nevezték ki Hajnal Gabriellát, az állami iskolafenntartó vezetőjét – írja a Népszava.
Eduline
Idén elfogadhatják az új Nemzeti alaptantervet - erről beszélt egy interjúban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Ez azt jelenti, hogy 2019 szeptemberében biztosan nem vezetik majd be az új tantervet.
Eduline
Nem adott választ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra a kérdésre, mikor vezetik be az új Nemzeti alaptantervet.
Eduline
Száműznék a magyar diákokban „kisebbrendűségi érzést” keltő részeket a történelemoktatásból a kormánypárt politikusai - írja a HVG.
Eduline
Nincs az a zseniális új tanterv, amely előrelépést jelenthetne, ha nem adnak elegendő időt az iskoláknak arra, hogy átgondoltan és szakmailag megalapozottan elkészíthessék helyi tanterveiket.
Eduline
Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) 2019-es bevezetésére nem fog sor kerülni – jelentette ki Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes elnöke a bizottság hétfői ülésén.
Eduline
Az új Nemzeti alaptanterv tervezete nem ígér valódi kitörést a magyar köznevelés nagyon elöregedett, egyoldalú és tantárgycentrikus útvesztőjéből – véli a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)
Eduline
Az angol az első idegen nyelv – többek között ezt a mondatot hiányolja az új Nemzeti alaptantervből a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közoktatási Elnöki Bizottsága. Csépe Valéria, az alaptantervet kidolgozó kutatócsoport vezetője azonban úgy véli, az iskolák harmadában nincsenek meg a feltételek az angoltanításhoz. És van, ahol csak „hunglish-t” tanítanak.
Szabó Fruzsina
Legalább egy évvel halasszák el az új Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetését – ezt javasolja a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága, amely hétfőn hozta nyilvánosságra részletes véleményét a NAT-tervezetről. Azt írják, az óraszámok túl magasak, a diákok iskolai terhelése már-már „életkorlátozó tényező”, ugyanakkor a természettudományos tárgyak háttérbe szorulása aggasztó.
Szabó Fruzsina
A történelem közoktatásbeli összes óraszáma mellett (18) már most eltörpül a földrajz jelenlegi 7 órája, mely a NAT 2018-as tervezete szerint tovább csökkenne 6 órára. Ez európai összevetésben is hatalmas aránytalanság – írja az Eduline-hoz eljuttatott, az új Nemzeti alaptanterv tervezetéről szóló állásfoglalásában Dr. Szilassi Péter egyetemi docens, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke.
Eduline
A szakközépiskolai tanulók kimaradtak a NAT szabályozási köréből, pedig ebbe az iskolatípusba jár a korosztály közel negyede - írja az új alaptanterv tervezetéről a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiuma.
Eduline
Csak azokban az iskolákban lenne szabad megkezdeni a korai nyelvoktatást, amelyekben biztosítani tudják az adott életkori sajátosságokhoz illeszkedő foglalkozásokat, és amelyek lehetőséget adnak a megkezdett nyelv folytatására a kötelező nyelvtanulás megkezdése után is - hívta fel a figyelmet a Nyelvtudásért Egyesület.
Eduline
A leszakadó megyékben, a kisebb iskolákba járó diákok számára alig van lehetőség iskolai könyvtárba járni, minden második iskolában van csak könyvtár számukra. A könyvtárhasználat pedig az információs műveltség miatt is rendkívül fontos, ami ma az önálló tanulásra való felkészítés része kellene, hogy legyen, mindez az új NAT jelenlegi terve alapján csak szlogen marad - véli a Könyvtárostanárok Egyesülete.
Talabér Dominika