A minisztérium szerint mégsem lesz nulladik évfolyam, nem született döntés róla

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan semmiféle új információt nem hozott nyilvánosságra, mivel a dokumentummal kapcsolatosan nem született döntés” – írja a Magyar Nemzet minisztériumi forrásokra hivatkozva.

  • Eduline

A Magyar Nemzet szerint nem igaz, hogy a készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) mégis helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész. Ahogy korábban mi is írtunk róla, a Népszava értesülései szerint  a nulladik évfolyamról a november 5–7. között megtartott hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is szó esett.

Az általános iskola meghosszabbításának ötlete egyébként nem új: amellett, hogy tavaly a Magyar Nemzeti Bank javaslatcsomagjában szerepelt, Balog Zoltán korábbi tárcavezető már 2017-ben beszélt róla. Akkor úgy fogalmazott: kilencosztályossá alakítanák az alapképzést, de arról még viták zajlanak, hogy négyéves óvoda, ötéves alsó tagozat vagy 3+3+3 éves általános iskola lenne-e a jó megoldás - írja az oldal.

Készül az új alaptanterv: mégis lesz nulladik évfolyam?

A készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) mégis helyet kap a „nulladik" évfolyamokról szóló rész - értesült a Népszava.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.