Mikor vezetik be az új alaptantervet?

Nem adott választ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra a kérdésre, mikor vezetik be az új Nemzeti alaptantervet.

  • Eduline

„Az alig több mint 300 oldalas tervezetre több mint 1000 oldalnyi vélemény érkezett. A javaslatok nagy részét pedagógusok és szakmai szervezetek küldték be, így tehát a leginkább érintett kört sikerült bevonni a társadalmi-szakmai egyeztetésbe” – többek között így válaszoltak Szabó Szabolcs írásbeli kérdésére.

A független képviselő azt szerette volna megtudni, mikor tervezik az új alaptanterv bevezetését.

Konkrét választ nem kapott, azt viszont kiemelték, „fontos, hogy a kormány elé megalapozott, szakmailag is kiérlelt koncepció kerüljön”.

Mikor vezetik be az új tantervet? Ezt javasolja a pedagóguskar

Nincs az a zseniális új tanterv, amely előrelépést jelenthetne, ha nem adnak elegendő időt az iskoláknak arra, hogy átgondoltan és szakmailag megalapozottan elkészíthessék helyi tanterveiket.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.