Biztosan nem vezetik be jövőre az új alaptantervet

Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) 2019-es bevezetésére nem fog sor kerülni – jelentette ki Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes elnöke a bizottság hétfői ülésén.

  • Eduline
MTI Fotó: Balázs Attila

Az ülésen ezen felül Hiller István (MSZP) érdeklődött arról a kormánypárti képviselőktől: mikor kerülhet nyilvánosságra a Csépe Valéria professzor és szakértői csapata által kidolgozott Nat-tervezet kormány által átírt változata? - írja a Népszava. A tervezetről zajló vita még nem ért véget, továbbra is zajlik.

Az ülésen szóba került a Közép-európai Egyetem (CEU) és a több szakmai szervezet által létrehozott Oktatási Minimum program is.

Hamarosan jönnek a kancellárok, de addig is kiadásstopot rendeltek el a szakképzési centrumokban

A kancellárok érkezéséig ha lehet, ne költekezzenek - lényegében erre utasította a szakképzési centrumok főigazgatóit a szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár. Mint korábban már írtuk, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a benyújtó, mivel ezt a területet elvették az oktatást irányító tárcától.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.