Mégsem lesz új Nemzeti alaptanterv?

Hosszú évekig dolgoztak vele, most mégis úgy néz ki, elmarad a bevezetés.

  • Eduline

Nem vezetnek be új Nemzeti alaptantervet - jelentette be Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón a tegnapi kormányülés után. Magyarázatot nem adott, a hvg.hu információi szerint annyit mondott, nem érkezett annyi változtatás, ami ezt indokolná, így a jelenlegi Nat-ot módosítják majd - írják.

Korábban Kásler Miklós emberminiszter a tanévnyitón bejelentette, hogy elkészült az új Nemzeti alaptanterv legújabb változata, és azt jövőre felmenő rendszerben bevezetik.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára novemberben már arról beszélt, hogy év végéig fogadja el a kormány a Nat-ot, és 2020. szeptember 1-jétől be is vezetik. Jelenleg úgy néz ki, nem lesz új Nemzeti alaptanterv. Gulyás Gergely miniszter kiemelte, mindezzel együtt a elismerik az új Nat-tal kapcsolatban végzett munkát.

Az új Nemzeti alaptanterv legfontosabb eseményeiről itt olvashattok el mindent.

Elindult a 2020-as felvételi jelentkezés: itt találjátok a meghirdetett szakok listáját

Elindult a felvételi jelentkezés. A szeptemberben induló alap-, osztatlan mester- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre 2020. február 15-ig lehet jelentkezni az E-felvételi felületen.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.