Több milliárd forintos óvodai és iskolai felújítási program kezdődik Miskolcon
Több mint 3 milliárd forint európai uniós és állami forrásból újítanak fel három miskolci óvodát, de három általános iskola felújítása is támogatást nyert.
Több mint 3 milliárd forint európai uniós és állami forrásból újítanak fel három miskolci óvodát, de három általános iskola felújítása is támogatást nyert.
Kivételesen nem a rossz idő miatt marad el a tanítás.
Idén is elindult a szavazás Európa legszebb adventi villamosára – a miskolci karácsonyi járat pedig már kilencedik alkalommal száll versenybe a rangos címért. A különleges villamos az elmúlt nyolc évben minden alkalommal megnyerte a nemzetközi közönségszavazást.
A pénzt a sajátos nevelési igényű és a tartósan gyógykezelt gyerekeket ellátó intézmények szakmai fejlesztésére fordítják.
Eduline/MTI
A kedvezmény nem csak a miskolci lakcímmel rendelkező, hanem a másik városból származó, de ott tanuló fiataloknak is jár majd.
Eduline/MTI
Nemcsak az adagokat csökkentették, hanem menza árát is emelték Miskolcon.
Azért verte meg a nevelt fiát, mert az engedély nélkül ment el otthonról.
Rodler Lili
Szerencsére diákok már nem tartózkodtak az épületben, amikor a tűz keletkezett.
Mivel az egyetlen tanúk a férfi hozzátartozói, így fenntartják a megfélemlítés lehetőségét is.
Eduline/MTI
Emberölés előkészülete miatt 2,5 évre javítóintézetbe kerülhet.
Napi három óra alatt csaknem ötven gyereket kell ellátnia az egyik nyugdíjas házi gyermekorvosnak.
Tornyos Kata
A rég nem használt szállodából részben oktatási intézményt akarnak létrehozni, de az épület négyezer négyzetméterének további kihasználásáról még nem tudni a részleteket.
Harminc diák fogyasztott a vegyszerből.
A tankerület fenntartásában nem volt elég állami forrás, hogy megfelelő állapotba hozzák, most egyházi kézbe adva már van.
Tarnay Kristóf
Levelük szerint a 60-as, 70-es évekbe csúszhat vissza a magyar közoktatás a státusztörvény elfogadásával.
Tarnay Kristóf
Az első napon Miskolctól Bükkábrányig gyalogoltak a Tudásmenet résztvevői, kedden Kerecsend a végállomás.
Eduline
Úgy tűnik, nem unatkoztak a Miskolci Egyetem leendő hallgatói az idei gólyatáborban. Hoztunk pár képet.
Eduline
A Miskolci Egyetem a „mérnöki tudományok” kategóriában az 1543 egyetemet rangsoroló lista 451-500. helyén végzett.
Bezzeg Hanna
A Miskolci Egyetemi Napok, a tavalyi kényszerpihenő után idén újra megszervezik.
Eduline
Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ablakaiban a diákoknak szólt az üzenet.