Szeptember elsejétől Miskolcon is ingyenes lesz a tömegközlekedés a 14 éven aluliaknak

A kedvezmény nem csak a miskolci lakcímmel rendelkező, hanem a másik városból származó, de ott tanuló fiataloknak is jár majd.

  • Eduline/MTI

A városi közgyűlés döntése alapján Miskolc városvezetése szeptember elsejétől - a következő tanév kezdetétől - minden 14 év alatti általános iskolás korú gyerek számára díjmentessé teszi a helyi közösségi közlekedést a városban – írta meg az MTI-nek közleményében a vármegyeszékhely önkormányzata.

Budapesten ezt az intézkedést még 2021-ben vezették be, de azóta több más nagyobb vidéki város is átvette a mintát. Többek között Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Kecskemét és Szombathely is. Utóbbi településen kiterjesztették az ingyenes utazás korhatárát egészen az iskolakötelezettségi korhatárig, azaz 16 éves korig.

A vármegyeszékhely önkormányzatának tájékoztatása szerint a kedvezmény a korábbi 430 forintos kedvezményes diákbérletet váltja fel, amelyet még az előző városvezetés vezetett be. Az önkormányzat a fedezetet saját költségvetéséből biztosítja, évi mintegy 62 millió forintos támogatással.

A diákbérleteket az MVK Zrt. biztosítja a köznevelési intézmények számára, a bérletcímkék az iskolákon keresztül kerülnek a tanulók diákigazolványára. Az utazási kedvezmény nemcsak a miskolci lakcímmel rendelkező, hanem az ide járó diákok számára is elérhető lesz – olvasható a közleményben.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.