Kátai-Németh: Az SNI-s gyerekeknek is jár a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás
A szociális és családügyi miniszter ezt Facebook-posztjában erősítette meg.
A szociális és családügyi miniszter ezt Facebook-posztjában erősítette meg.
Eduline
A Fidesz-frakció szerint több ponton is ellentmond a korábbi ígéreteknek az új, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatási rendszer. A párt azt kifogásolja, hogy a jogosultak köre nem átlátható, ezért szerintük sok rászoruló gyerek kimaradhat a támogatásból, miközben olyan családok is megkaphatják, amelyek nem szorulnak rá. Magyar Péter elismerte, hogy nem lesz tökéletes a rendszer, de jobb, mint a semmi.
Többek között az emelt családi pótlékban részesülő tartós beteg gyerekek és az egyszülős családokban élő gyerekek is megkapják.
A miniszterelnök a Facebookon posztolta, hogy a TISZA-kormány döntése értelmében több százezer gyerek családja 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásban részesül. A részletek holnap várhatóak.
Színezők, füzetek és egy Óbudát bemutató kiadvány is kerül azokba a csomagokba, amelyeket a kerületben élő, szeptembertől iskolába készülő gyerekek kapnak.
Még a tanévkezdés előtt folyósítanák a rászoruló családoknak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást – erősítette meg Kátai-Németh Vilmos, a kedden kinevezett szociális- és családügyi miniszter a parlamenti bizottsági meghallgatásán.
Bár konkrét iskolakezdési támogatás továbbra sincs Magyarországon, de a köznevelési államtitkár szerint nagy segítséget nyújtanak azzal, hogy ingyenessé tették a tankönyvellátást.
Miközben Magyarországon a családokra hárul az iskolakezdés költségeinek nagy része, számos országban jóval szélesebb körű támogatásokkal könnyítik meg a tanévindítást.
Szombaton megjelent a Működő és emberséges Magyarország című Tisza-program. Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szakértője beszámolt a „100% családprogram” részleteiről, amelynek része többek között az iskolakezdési támogatás a rászorulók részére, valamint a GYES és a GYED összegének megduplázása.
A Tisza Párt elnöke több milliárd forintot különítene el, hogy az iskolakezdés előtt támogatni tudja a családokat.
A kormány számos különböző módon tudná támogatni a családokat, nem csupán azzal, hogy a családi pótlék mellé valamekkora összegű beiskolázási támogatást ad. Utánanéztünk, szerte a világban hogyan segítik az iskolakezdés előtt álló családokat.
Székács Linda
Ausztriában és Szlovákiában 50-60 ezer forint, Ukrajnában és Horvátországban körülbelül 40 ezer forintnak megfelelő összeg jár az iskolakezdés támogatására. Nálunk semmi.
Székács Linda
Van, ahol már lezajlott, máshol csak a hónap második felében lesz.
Székács Linda
Az államtól csak a korábban érkező szeptemberi családi pótlék és egyéb családtámogatások járnak, de a munkáltató sem biztos, hogy ad támogatást a szeptemberi iskolakezdésre. Az önkormányzatok ellenben már június végén vagy július elején felhívást tettek közzé arról, hogy igényelhető iskolakezdési támogatás. Mutatjuk, Budapesten mely kerületekben.
Székács Linda
Míg a Magyarországon élő magyar családoknak idén is csak a szeptemberi családi pótlék jár korábban a szeptemberi iskolakezdés előtt, addig a magyar állam a határontúli diákok esetében ismét bőkezű. 2022 óta százezer forintnak megfelelő beiskolázási támogatást oszt szét.
Székács Linda
Bár az államtól nem jár, a munkáltatóktól és az önkormányzatoktól egész szép összegű iskolakezdési támogatást kaphattok, ha köznevelésben tanuló gyereket neveltek. Mutatjuk a részleteket.
Székács Linda
Általában 10-20 ezer, de van, ahol 40 ezer forinttal is segítik a családokat az iskolakezdésben. Összegyűjtöttük, hol hirdették meg eddig az iskolakezdési támogatásokat és meddig lehet rájuk jelentkezni.
Több iskolában is érdemjegyet kapnak a diákok a kompetenciamérésre. Bár bekerültek, végül mégis iskola nélkül maradt több, a középiskolába felvételiző diák. Ezeket kell tudni a szóbeli érettségi vizsgákról - mutatjuk a hét legfontosabb híreit.
Még az idei tanév sem ért véget, már elkezdték nyilvánosságra hozni egyes önkormányzatok a 2025/26-os tanévre vonatkozó iskolakezdési támogatások pályázatait és azok feltételeit.
Székács Linda
A támogatás összege jelenleg évi egy alkalommal 120 ezer forint.