Mikor lesz a tankönyvosztás az iskolákban?

Van, ahol már lezajlott, máshol csak a hónap második felében lesz.

  • Székács Linda

Augusztus közepétől általában egészen a tanév első napjaiig szervezik meg az általános- és középiskolák a tankönyvek kiosztását, ennek pontos időpontja ugyanakkor intézménytől függ. Vannak olyan iskolák, ahol már augusztus elején át lehetett venni a tankönyveket, máshol augusztus 20. után tartanak majd több ilyen napot, és az is előfordul, hogy a tankönyvosztást egybekötik a szeptember 1-jei tanévkezdéssel.

A könyveket egyébként augusztus 1-jén kezdték el kiszállítani az iskolákba, ezért fordulhat elő, hogy valahol már a hónap első napjaiban át lehetett venni őket.

A pontos időpontokért mindenképp a saját iskolátok honlapján tájékozódjatok.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.