Magyar Péter 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást ígér a rászoruló családoknak

A Tisza Párt elnöke több milliárd forintot különítene el, hogy az iskolakezdés előtt támogatni tudja a családokat.

Magyar Péter az országjáró programja keretében, Tarnazsadányban arról beszélt, hogy a Tisza-kormány első intézkedései között 70 milliárd forintot akar elkülöníteni a költségvetésben, hogy támogassa a hátrányos helyzetű családokat – írja a 444.

Átlagosan legalább 40-60 ezer forintba kerül gyerekenként az iskolakezdés

A Tisza elnöke elmondta, hogy bevezetnék 700 ezer szegén sorban élő családnak egy 100 ezer forint összegű iskolakezdési támogatást, amit minden érintett megkapna 2026 augusztusában.

Magyar Péter arra is kitért, hogy a jelenleg is létező „Szülőföldön magyarul” programot megtartanák. Ez az a támogatás, mellyel a kormány tavaly óta a határon túli diákokat támogatja, akiknek fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást ad.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.