Több ezer egyetemista került karanténba: Kínában is tombol a járvány
Egyetemi hallgatók ezrei kerültek kerültek karanténba az északkelet-kínai Talienben, miután a kikötővárosban megjelent a delta variáns.
Egyetemi hallgatók ezrei kerültek kerültek karanténba az északkelet-kínai Talienben, miután a kikötővárosban megjelent a delta variáns.
Eduline/MTI
2021. november 1-jétől a munkáltatók kötelezővé tehetik a koronavírus elleni védőoltást. De meddig kell beoltatnotok magatokat, és mi történik, ha megtagadjátok az oltást? A legfontosabb kérdésekre válaszolunk.
Csik Veronika
Ha még nem véglegesítettétek a keresztféléves felvételi jelentkezési lapját, nézzétek meg, mit érdemes ellenőrizni a "mentés" gomb megnyomása előtt.
Csik Veronika
November 18-án folytatódnak a tárgyalások a pedagógus-szakszervezetek és a kormány képviselői között. A múlt heti tárgyalás elmaradt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelölt ki új dátumot.
Eduline
November közepétől újabb egyetem szigorított, az Óbudai Egyetem gazdasági karán is kötelező a maszk.
Csik Veronika
Az Emberi Erőforrások Minisztérium által közölt járványügyi adatok alapján kevés iskolában és óvodában kellett intézkedni a járvány miatt.
Csik Veronika
Az év végére vagy 2022 elejére az 5-11 évesek is megkaphatják majd a koronavírus elleni oltást, tavaszra pedig várhatóan az öt év alattiak oltási vizsgálatainak is meglesznek az eredményei – mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Eduline
Eredetileg hétfő éjfélig lehetett volnajelentkezni az egyetemek és főiskolák 2022 februárjában induló képzéseire, de a határidőt meghosszabbították.
Eduline
Több vidéki gimnáziumban és technikumban döntöttek a maszkhasználat bevezetése mellett az elmúlt napokban. Van olyan intézmény, ahol egyelőre csak a külsős látogatókra vonatkozik az előírás, máshol a diákoknak egész nap viselniük kell a maszkot.
Bezzeg Hanna
A kaliforniai Long Beachen a koronavírus-járvány idején megugrott a lakhatási problémával küzdő hallgatók száma, ezért döntöttek az átmeneti megoldás mellett.
Bezzeg Hanna
Hamarosan véget ér az őszi szorgalmi időszak. De hány félévig tanulhatnak ingyenesen egyetemen, főiskolán azok, akik államilag támogatott formában kezdték el az egyetemet? Mutatjuk a számokat.
Csik Veronika
A koronavírus-járvány kirobbanása óta újra és újra előkerül a kérdés: meddig lehet használni a lejárt diákigazolványokat?
Bezzeg Hanna
Sokat kell küldeniük az autista diákokat nevelő brit szülőknek azért, hogy gyermekeik minden szükséges fejlesztést megkapjanak.
Bezzeg Hanna
Néhány hónapja szerzett diplomát a Bellevue Egyetemen.
Bezzeg Hanna
Nagy a nyomás a kínai oktatási rendszerben, egyre több diák szenved depressziótól.
Bezzeg Hanna
Az egyesült államokbeli pedagógusok alacsony fizetésért dolgoznak, egyre többet.
Bezzeg Hanna
Különben jön a fizetés nélküli szabadság.
Csik Veronika
A tető mellett a mosdókat is felújítják az egyik XII. kerületi iskolában, a munkálatok idején a diákoknak és a tanároknak az udvaron felállított mobilvécét kell majd használniuk.
Eduline
A november 3-án kiadott rektori utasítás értelmében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen is kötelező az oltás.
Eduline
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elhalasztotta a kötelező oltásokat is érintő sztrájktárgyalásokat.
Csik Veronika