Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
December 15-éig kell beoltatniuk magukat azoknak, akiknek még nincs védettségi igazolványuk, és állami iskolában dolgoznak.
A Népszavának Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta, bár az átoltottság országos átlaga igen magas a pedagógusok körében, régiós szinten nem egyenletes.
Egyes helyeken mindössze 50-60 százalék körüli – fogalmazott, hozzátéve: az igazgatók „kifejezetten aggódnak.”
Egy vidéki városi iskolában például – a lap értesülései szerint – a 70 fős tanári karból 20-an még nem oltatták be magukat, az intézményvezető pedig attól tart, hogyaz iskola működését veszélyeztetheti, ha a többségük továbbra sem lesz hajlandó beoltatni magát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.