Igazgató nélkül indul a tanév hat iskolában? A minisztérium indoklás nélkül utasított el több pályázót
Meglepő, főleg azokban az intézményekben, ahol az igazgatójelölt egyedüli pályázóként indult.
Meglepő, főleg azokban az intézményekben, ahol az igazgatójelölt egyedüli pályázóként indult.
Eduline
A rendvédelmi dolgozók bére emelkedett, az oktatásban dolgozók is várják a "normális" bérrendezést - a két szektor ugyanis ugyanazon minisztérium alá tartozik.
Csik Veronika
A kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta egyszer sem sikerült olyan jól a matekérettségi, mint idén. Ebből a tárgyból majdnem 69 ezer diák vizsgázott középszinten, ők 55,28 százalékos átlageredményt értek el. Ami elsőre nem tűnik extrém magas pontszámnak, matekból mégis az – a középiskolások egy részének még mindig ez a mumustárgy.
Szabó Fruzsina
Augusztus 22-től 25-ig tartja idei gólyatáborát a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a helyszín Matty lesz.
Eduline
Véget ért a tanítás az evangélikus egyház Szentkirály utcai központjában is, ahol 60-70 olyan diák tanult, aki Ukrajnából menekült.
Eduline
Több óvoda és iskola egyszerre négy-öt, sőt akár hét-nyolc pedagógust keres a közigállás.gov.hu-n, Facebook-csoportokban és más álláskereső portálokon, annyian távoztak a tanév végén. Van, aki nyugdíjba ment, mások iskolát váltanak, és olyan is akad, aki más területen helyezkedik el.
Kazinczy Bálint
Alig egy nap alatt bejárta a netet a Vajk-sziget Általános Iskola álláshirdetése - technikatanárt keresnek.
Eduline
Amerikában egyelőre orvos írhatja fel az ADHD-soknak a direkt számukra kifejlesztett játékot.
Eduline
Július 21-én kiderül, ki melyik egyetemre kerülhet be és kezdheti el a tanulmányait ősztől: jönnek a felvételi ponthatárok. Több tízezer tanárt érinthet a héten elfogadott katatörvény, miközben akkora a pedagógushiány, hogy már Facebook-csoportokban és kisebb állásportálokon is tanárokat keresnek az iskolák. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
Eduline
Biológia, matematika, kémia - ezek a legnépszerűbb természettudományos alapszakok a 2022-es felvételin.
Eduline
Ezek a világ legnagyobb egyetemei.
Eduline
Sheridan Steelman 22 évesen kezdett irodalomtanárként, majd ötven évvel később ugyanabból a gimnáziumból ment nyugdíjba.
Július 21-én jönnek a ponthatárok, már nem kell olyan sokat várni az eredményekre. Összeszedtük, mit találtok a következő héten nálunk, és mivel készülünk a ponthatárhúzás napján.
Eduline
A szülők szerint kifogásolható rajzfilmet vetítettek az iskolásoknak.
Eduline
A négy informatikai alapszakból három idén is a top10 legnépszerűbb képzés között van, de hányan jelöltek meg informatikai szakokat? Összeszedtük.
Eduline
Újabb egyetem tette közzé a gólyatáborának dátumát. Leendő NKE-sek készüljetek!
Eduline
Maddie Richardson egy amerikai általános iskolában szeretteti meg a tudományt a gyerekekkel. A Tiktok imádja a módszereit.
Eduline
Még most is zajlik számos olyan OKJ-s képzés, amelyet 2021 előtt indítottak. A tanulóknak az év végéig vizsgát kell tenniük.
Eduline
Vajon mennyien jelentkeztek magyar, anglisztika vagy szabad bölcsészet szakra? Megnéztük, melyek az idei felvételi legnépszerűbb bölcsészképzései.
Eduline
A felvételi ponthatárok kihirdetése után az albérletpiacon is egyre nagyobb lesz a mozgás, sok elsőéves kezdi el nézegetni a lakáshirdetéseket.
Eduline