Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Korábban már írtunk arról, hogy a felvételi után milyen szociális és teljesítményalapú ösztöndíjakra pályázhattok. Most mutatunk néhány olyan egyedi lehetőséget is, amit elkötelezettséggel, és kutató-, vagy önkéntes munkával nyerhettek el, ráadásul többségükre akkor is jelentkezhettek, ha önköltséges képzésen tanultok.
Szegedi Tudományegyetem – Top Élelmiszermérnök Díj
Ez az egyszeri, 100 ezer forintos támogatás azoknak az élelmiszermérnök alapszakos hallgatóknak jár, akik legalább hat lezárt félévvel rendelkeznek, és a tanulmányaik mellett kiemelkedő tudományos vagy sporteredményeket értek el, például diákolimpiákon, konferenciákon vagy sportversenyeken.
Semmelweis Egyetem – Ukrán háborús helyzettel kapcsolatos tevékenység
A Semmelweis Egyetem 10-25 000 forint közötti összeggel támogatja azokat a hallgatókat, akik valamilyen, az ukrán háborús helyzettel összefüggő tevékenységet, például telefonos segélyszolgálatot végeznek. Az összeg a napi munkavégzés időtartamától függ, és havonta le kell adni, viszont többször is igényelhető, ráadásul nem csak az államilag támogatott képzésben tanulóknak jár, hanem az önköltségeseknek is.
ÉTE diploma díj
Erre a négy kategóriában (Építész, Építő, Épületgépészét és Épületvillamosság, Egyéb) meghirdetett pályázatra mindenki jelentkezhet, aki a 2020/21-es vagy 2021/22-es tanévben az Építőiparhoz köthető szakterületen szerzett diplomát. Nem elég azonban a diploma megléte, egy tervezetet és tanulmányt is le kell adni a sikeres pályázáshoz, amit aztán egy szakmai zsűri értékel.
Állatorvostudományi Egyetem – Marek József ösztöndíj
Azok az önköltséges képzésen tanuló, haszonállat-gyógyászat és élelmiszerlánc-biztonság iránt érdeklődő hallgatók pályázhatnak rá, akik vállalják, hogy a diplomaszerzésüket követő tíz évben ezen a szakterületen helyezkednek el, és legalább 400 felvételi ponttal rendelkeznek. Ezeknek a hallgatóknak a Marek József Alapítvány állja a tandíját legalább 11 féléven keresztül, amely méltányosságból még két félévvel meghosszabbítható.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.