Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Hamarosan indul az őszi félév az egyetemeken, ezzel pedig egy teljesen új időszak kezdődik: új rendszerrel, új szabályokkal és új diákigazolvánnyal. Ha most kezditek az egyetemet, mutatjuk, milyen utat kell bejárnotok, hogy hozzájussatok az új kártyához.
Mielőtt belefogtok az ügyintézésbe, fontos, hogy tudjátok, a korábbi - azaz középiskolai - diákigazolványotok 2021/22-es évi matricája október 31-ig teszi érvényessé a diákigazolványotokat. Ha ezután sincs meg az új kártyátok, érvényes matricával, akkor nem tudtok kedvezményes vonat- vagy buszjegyet venni. Persze október még messze van, a felsőoktatási diákigazolvány igénylését minél hamarabb elkezdni, mert hetekbe telik a kártyák legyártása.
1. lépés: NEK-adatlap
A NEK Nemzeti Egységes Kártyarendszer Adatlapot jelent, erre szükségetek lesz az igényléshez. A NEK- azonosítót okmányirodában/kormányablakban tudjátok beszerezni, szerencsére lakhelytől függetlenül bárhova mehettek. Itt kaptok majd egy papírt, amin rajta lesz a NEK-azonosítótok, amivel meg tudjátok kezdeni a diákigazolvány igénylését.
A NEK adatlapon szereplő NEK azonosító/kód egyébként egy 16 karakter hosszúságú azonosító kód, ez a későbbiekben még fontos szerepet fog játszani. Ha már van ilyenetek, és nem változtak az adataitok, 5 évig felhasználhatjátok a korábbit, így nem kell ismét okmányirodába menni.
Pro tipp: fotó is készül, amit utána a diákigazolványotokon is nézegethettek - ezzel számoljatok.
2. lépés: Neptun
Amint megvan a Neptun-kódotok, elindulhat az ügyintézés. Persze ehhez az is kell, hogy aktívra állítsátok a féléveteket az Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés menüpont alatt. Ha passziváltatnátok, akkor ezt van egy rossz hírünk: nem tudtok diákigazolványt igényelni.
Fontos az is, hogy az „Adatok” menüben a „személyes adatok” menüpontra kattintva a „személyi adatok fülön a "Oktatási azonosító" mellett egy 11 jegyű számot kell látnotok. Ha ez a mező üres, még nincsen azonosítótok, így nem tudjátok elkezdeni a diákigazolvány igénylését.
Ha van azonosítótok, az igénylést a Neptunban az ügyintézés fül, diákigazolvány igénylés menüpont alatt, az új felvételre kattintva tehetitek meg.
Pro tipp: Ellenőrzés! Nézzétek meg, hogy a Neptunban szereplő adatok - születési név, anyukátok születése neve, nem, állampolgárság, születési hely, születési idő - karakterre pontosan megegyeznek-e a NEK-adatlapon lévőkkel. Ha nem, még javíthattok.
3. lépés (spoiler: ez a legjobb): várni, várni és várni
Általában a diákigazolványokat 30-60 nap alatt kiküldik a megadott címre, de ha nem érkezik meg, akkor az intézményi ügyintéző a diákigazolvány elkészültéig egy igazolást (másnéven "ideiglenes diákigazolványt") állíthat ki nektek (ez általában szeptemberben a személyes ügyintézési irodákban vagy a tanulmányi osztályon történik), amellyel a diákigazolványhoz kapcsolódó, a kedvezmények ugyanúgy igénybe vehetők.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.