Diákok szerveznek tanévnyitó tüntetést szeptembert 2-ra

A diákok korábban is kiálltak a tanárok és az oktatás ügye mellett, de szerintük nem történt változás, ezért "folytatják a küzdelmet".

  • Csik Veronika

Az oktatásban eltöltött éveink lehetővé tették, hogy első kézből éljük át a rendszer összeomlását, míg a felelősök ölbe tett kézzel, díszpáholyból szemlélték azt

- írják az esemény Facebook-oldalán a szervezők, a Diákok a tanárokért csapata. A diákok a bőrükön érzik, hogy a kormány méltatlanul áll a tanárokhoz, a diákokra egyre súlyosabban nehezednek tantervi elvárásokat és az épületek, és azok körülményei olykor kritikán aluli állapotban vannak - sorolják.

"Az oktatás nemzeti ügy" - emelik ki, pontjaik pedig a következőek:

  • Megoldást a tanárhiányra!
  • Tanítható, és tanulható mennyiségű, és minőségű tananyagot!
  • Élhetőbb körülményeket az iskolákban!
  • Figyelmet az oktatásra!

Az esemény szeptember 2-án, Budapesten a Szent István téren kezdődik délután 4-kor, a diákok fél ötkor indulnak a diákok a belügyminisztérium felé. A tervek szerint egy óra alatt érnek a Fővám térre, a tüntetés pedig hét óráig tart majd.

Diákok a tanárokért - kik ők?

Kossuth téri tüntetést szerveztek a pedagógussztrájk első napján, borsot törtek Áder János orra alá, rendszeresen ott vannak a tanárok demonstrációin. A Diákok a Tanárokért nevű csoport a semmiből tűnt fel március közepén, de tagjai azt mondják, addig nem hagyják abba az akciózást, amíg a kormány nem teljesíti az oktatásban dolgozók követeléseit, az elhibázott oktatáspolitikai döntéseknek ugyanis hosszú távon a diákok isszák meg a levét. De kik ők, és hogyan tudtak néhány hét alatt több ezer középiskolást a tanárok mellé állítani? A vezetőkkel készült interjúinkat itt olvashatjátok.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.