Meddig tart a nyári szünet?
Az érettségizők kivételével a legtöbb diáknak június 16-án elkezdődött a nyári szünet, kérdés azonban, hogy pontosan meddig tart.
Az érettségizők kivételével a legtöbb diáknak június 16-án elkezdődött a nyári szünet, kérdés azonban, hogy pontosan meddig tart.
Székács Linda
Max Park 15 éves kora óta sorra nyeri a bajnokságokat, most pedig a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
Székács Linda
A katasztrófa nem érkezett bejelentés nélkül, hiszen a gyerekek egész évben nem tudtak kezet mosni.
Székács Linda
Amelyből idehaza már egyetlen darab birtoklása is illegális, amelyen a hatóságok nem is terveznek változtatni, mert „kapudrognak” tekintik a dohányzásra való rászokás terén.
Tarnay Kristóf
Több mint nyolc órán keresztül ütköztették érveiket az országgyűlési képviselők pénteken a parlamentben, a vita témája az a törvény volt, ami ellen hónapok óta tiltakoznak a diákok és a szakszervezetek.
Székács Linda
Munkakörnyezet, munkatársak, felettesek, egyéb juttatások – ezek a szempontok mind felmerülnek az álláskereséskor, de a jelenlegi infláció, az emelkedő albérlet- és élelmiszerárak miatt érthető, hogy a munkavállalókat minden korábbinál jobban érdekli, mennyit fognak keresni. És ez igaz a pályakezdőkre is.
Tornyos Kata
Évek óta tarolnak a gazdasági képzések a legnépszerűbb egyetemi vagy főiskolai alapszakok között, nem meglepő módon tehát az idei top 10-es listában is több ilyen képzés szerepel. Népszerű viszont a jogász, a kommunikáció, valamint az ápolás és betegellátás is. Mutatjuk, hogyan alakultak a tavalyi ponthatárok ezeken a képzéseken.
Székács Linda
Úgy tudjuk, ma még nem szavaznak a státusztörvény tervezetéről, mindenesetre a parlamenti vita lefolytatása közben a Kossuth téren tüntetést tartanak.
Tarnay Kristóf
Az iskolai szünidő alatt minden alsó tagozatos diák, akinek van világoskék Kajla-útlevele, díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz, a GYSEV, a Bahart és a Mahart belföldi, helyközi járatain.
Eduline/MTI
Nem sokkal fél 4 után elkezdődött a parlamenti vita a státusztörvény tervezetéről.
Székács Linda
Maruzsa Zoltán a belsős levelezésében arról ír, kollégái nagy nehézségben lennének, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene kommunikálniuk.
Tarnay Kristóf
Ez a kínai magánoktatási cégcsoport első nyugati befektetése, amihez a kínai állam segítsége is kellett. Azóta a Wekerle kínai karrierlehetőségeket és nyelvtanfolyamot is kínálnak, a fenntartónak egyébiránt saját kommunista pártbizottsága is van.
Tarnay Kristóf
Jövőre az oktatásra, az egészségügyre és a nyugdíjkiadásokra is lényegesen kevesebbet költ majd a kormány, mint a 2010-ben leköszönt, válságkezelő Bajnai-kormány
Székács Linda
A jenői általános iskola diákjait hat év alatt harmadjára próbálja Székesfehérvárról Polgárdiba átcsoportosítani az illetékes tankerület. A tankerületi vezető nem ér rá tárgyalni a tiltakozó szülőkkel.
Székács Linda
A nevelőtestület elfogadta a szülők méltányossági kérelmét.
Tarnay Kristóf
A szakképzést végzetteknek mindössze fele (51%) elégedett a szakképzés során nyújtott gyakorlati oktatással egy friss felmérés szerint
Tornyos Kata
Ezer bérlakás megépítéséről döntött a debreceni önkormányzat, hogy ezzel is ösztönözze a fiatalok helyben maradását
Tornyos Kata
Több hónapja tüntetnek a tanárok, diákok és szülők a pedagógusokat korlátozó státusztörvény ellen, a kormány június 6-án mégis benyújtotta az Országgyűlésnek a törvénytervezetet, amiről ma kezdenek el tárgyalni speciális szabályok mellett.
Tornyos Kata
Az Egységes Diákfront szervezet levelet küldött a parlamenti pártoknak a státusztövénnyel kapcsolatban.
Tornyos Kata
240 ezer forint. Nem csak a tanárok, de a gyógypedagógusok is ennyi pénzt visznek haza, miközben a legjobb tudásuk szerint igyekeznek fogyatékos gyerekeken és felnőtteken segíteni. Bott Boglárkával, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának hamarosan diplomázó diákjával beszélgettünk.
Székács Linda