Pedagógussztrájk közeleg a PDSZ szerint
Van esély egy pedagógussztrájkra Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint.
Van esély egy pedagógussztrájkra Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint.
Eduline
Januártól szoknya helyett nadrágot kell viselniük a lányoknak az iskolában, így döntött az észak-angliai Tollbar Academy vezetősége.
Eduline
„Görcsösen revansista koncepciógyártás” folyik az oktatási államtitkárságon – mondta az eduline-nak Fábri György egyetemi docens, az ELTE rektorhelyettese, aki szerint az állami felsőoktatási rendszerből kiszoruló egyetemeknek és főiskoláknak esélyük sem lesz a túlélésre, ha nem kapnak támogatást.
Eduline
Alaposan meglepődtek az Ohio State University hallgatói, amikor csoporttársaik hirtelen táncra perdültek az egyetem aulájában. A profin összeállított koreográfia végére a rektor is megérkezett az intézmény kabalafigurájával.
Eduline
Még meg sem szerezték a diplomájukat, máris rossz célokra használták fel tudásukat a világ legfiatalabb hackerei. A csalók adatokat és tanulmányokat loptak, hogy pénzhez és értékes információhoz jussanak.
Eduline
Egyre több amerikai egyetem és főiskola köt különleges szerződést a hallgatókkal: az intézmények garantálják, hogy a diákok négy év alatt megszerzik a diplomát – ha mégsem, a fennmaradó időben nem kell tandíjat fizetni.
Eduline
Aláírásával szentesítette Jerry Brown kaliforniai kormányzó azt törvényt, amely megengedi, hogy az államában köztámogatásban részesülhessenek az illegális bevándorlók - írta vasárnapi számába a The Washington Post.
Eduline
Látnokzsályától lett rosszul három diák Kiskunhalason. Az RTL Klub úgy tudja, egyikük vitte be a növényt az iskolába, ott szívták el, de annyira rosszul lettek, hogy kórházba kellett őket szállítani.
Eduline
Tizenöt hónappal korábban szabadult a börtönből, így időben beiratkozhatott az egyetemre az a brit lány, akinél 800 font, vagyis mintegy 250 ezer forint értékű kábítószert találtak a rendőrök.
Eduline
A Debreceni Egyetem (DE) arra törekszik, hogy a képzést, a szakmai munkát a gazdaság, a társadalom érdekeinek szolgálatába állítsa - jelentette ki Fábián István, a DE rektorra szombaton, a Tudományegyetemi Karok (TEK) által harmadik alkalommal megrendezett kapcsolatok napja megnyitóján.
Eduline
Az ország diákszínjátszó együttesei találkoznak egymással és mutatják be produkcióikat a hétvégén két napon keresztül a 18. alkalommal megrendezett Globe Fesztiválon, amelynek a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ ad otthont.
Eduline
Hétfőn dönt a parlament a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának összeolvadásával létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetem működési szabályairól.
Eduline
Felvételi előkészítőt indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem a színművész szak iránt érdeklődő diákoknak, az órákat az intézmény vezetőtanárai tartják.
Eduline
Az országban elsőként a Miskolci Egyetem (ME) gépészmérnöki és informatikai kara kezdeményezte a logisztikai mérnöki alapszak létesítését, ezt a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) támogatta, ahogy elfogadták a kar villamosmérnöki mesterszak indítására vonatkozó kérelmét is.
Eduline
A tanárok tanítási és a diákok tanulási szabadságát az alaptörvény iskolai értelmezése során is meg kell őrizni - olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet a Történelemtanárok Egyletének szombati budapesti országos konferenciáján fogadtak el.
Eduline
A Jobbik arra szólítja fel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy haladéktalanul kezdjék kiutalni a határon túli magyar családoknak az elmaradt oktatási-nevelési támogatásokat.
Eduline
Hivatásos modellek segítenek a brit középiskolásoknak a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges alapvető viselkedési szabályok elsajátításban, valamint a korosztályra jellemző hanyagság és önbecsüléshiány leküzdésében.
Eduline
Hoffmann Rózsa szerint a pedagógusok jól fogadják a változásokat, megértik ennek szükségességét; a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a köznevelési törvény tervezetét ismertető országjáró körútjának eddigi tapasztalatait osztotta meg újságírókkal szombaton Kaposváron.
Eduline
Nem könnyű választani az AppStore-ban lévő rengeteg letölthető alkalmazás közül - sorozatunk első két részében olyan iPad- és iPhone-alkalmazásokról olvashattatok, amelyeket kifejezetten diákoknak, egyetemistáknak fejlesztettek ki. Most jön a folytatást, újabb hét szórakoztató app.
Eduline
Megmarad az öregségi nyugdíjasok, a diákok és a 6 éven aluli gyerekek utazási kedvezménye is - idézte a Magyar Nemzet szombati számában Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára Hír Televíziónak adott nyilatkozatát.
Eduline