"Beteg a felsőoktatás, rózsahimlős" - tüntettek a sárospataki hallgatók

Demonstrációt tartott a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Karának hallgatói önkormányzata pénteken Sárospatakon.

  • Eduline

A tüntetésen "Ne hallgass, hallgató!" felszólítást skandálva, "1531-től Sárospatakon tanítóképzés" transzparenssel, illetve "Beteg a felsőoktatás. Rózsahimlős" feliratú bábuval mintegy félszázan vettek részt, tiltakozva a felsőoktatási törvény tervezete ellen.

Kovács Zsolt, a hallgatói önkormányzat elnöke azt mondta: a vidéki felsőoktatás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. "Ha a jelenlegi felsőoktatási törvény tervezetét (...) elfogadják, a vidék még hátrányosabb helyzetbe kerül" - fejtette ki álláspontját.

MTI Fotó: Vajda János

Véleménye szerint ezzel konzerválnák a centralizációt, azaz a Budapest-központúságot, vidéken pedig - így Sárospatakon is - szinte ellehetetlenülne az oktatás. A tervek szerint megemelnék az önköltséget is, az 500-600 ezer forintot azonban ebben a térségben lehetetlen, hogy ki tudjon fizetni egy hallgató egy félévre, illetve az úgynevezett röghöz kötés is nehezíti helyzetüket. Ebben a felsőoktatási intézményben például számos szlovák, román hallgató tanul. Ha tehát a diploma megszerzése után tíz évig itt kellene dolgozniuk, nem fogják tudni mindezt vállalni - tette hozzá Kovács Zsolt.

A hallgatói létszám tekintetében - véleménye szerint - jelenleg a főiskolai kar minőségi oktatás szempontjából jó helyzetben van, a financiális oldal viszont katasztrofális - jegyezte meg. Mintegy négyszáz hallgató tanul Sárospatakon, ebből két és félszáz nappali tagozatos.

Kovács Zsolt szerint hiba lenne nem hallatni a hangjukat, ugyanis "azt hihetnék az illetékesek, hogy vidéken mindenbe belenyugszanak". A hallgatók azt remélik, hogy a helyi politikusok, a város vezetése felismeri a törvénytervezet veszélyét, mert "elszippantja" az egyébként is hátrányos helyzetű régióból a diplomás szakembereket, fiatalokat, s ezzel még nehezebb helyzetet generál.

Hol szerveznek tüntetéseket a hallgatók a következő hetekben? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.