EMMI: az ELTE ügye, bezárja-e gyakorlóiskoláját
Nem az állam, hanem továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az ELTE Gyakorló Általános Iskola és...
Nem az állam, hanem továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az ELTE Gyakorló Általános Iskola és...
MTI
"Orbán Viktor megkapta meghívásunkat a fórumra, de külföldi útja miatt nem tud részt venni rajta" - közölte...
Eduline
Elfogadhatatlannak tartja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), hogy a fővárosi...
MTI
Két évtized után történt vezetőváltás a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.
MTI
Január 19-én nyilvános próbaérettségi napot tart a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítője, a Studium...
Eduline
Ki kellett üríteni egy általános iskolát hétfő délelőtt a főváros hetedik kerületében, mert kigyulladt valami a...
MTI
Kötelezővé tenné a latinoktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban az oktatási államtitkárság, a változtatás több mint száz középiskolát és több ezer diákot érintene. Az már most biztos, hogy az ötödik és hatodik évfolyamban bevezetik a „latin örökségünk” nevű tantárgyat, hetediktől pedig elkezdődik a latin nyelv oktatása. A kerettanterv kidolgozói szerint a latin "megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést".
Eduline
Egymást követik a változások a közoktatásban: az állam január 1-jén átvette az önkormányzati iskolák irányítását, februárban nyugdíjba kell vonulniuk a 62 évnél idősebb tanároknak, szeptemberben pedig jönnek az új, központi kerettantervek. Összegyűjtöttük a legfontosabb változásokat.
Eduline
Harminchárom diáknak kell távoznia Ausztrália legrégebbi katolikus intézményéből, a Sydney-i Egyetemhez tartozó St.
Eduline
Sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Balog Zoltán erőforrás-miniszter, sem Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem...
Eduline
A párt parlamenti frakciójának közleménye szerint az ELTE XII.
MTI
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), a szerbiai magyarok kisebbségi önkormányzata és a magyar kormány januárban kezdi meg...
MTI
Emelt szintű érettségiért maximum 100, tantárgyanként 50 többletpont jár.
Eduline
Öt évnél nem régebbi, hetedik-nyolcadik osztályos és középiskolai tankönyveket vár a Menhely Alapítvány, amely a...
Eduline
Ha egy fiatal elhagyja az országot, nem mindegy, hogy azért teszi-e, hogy kipróbálja magát, vagy azért, mert itthon...
Eduline
Január 18-án és 19-én rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amelyen az ország szinte minden...
Eduline
A 2013-as felsőoktatási felvételi eljárásban maximum 100 pont jár az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen...
Eduline
A felsőoktatási átalakítások ellen tiltakozva tartottak rendkívüli iskolagyűlést pénteken a miskolci Földes Ferenc...
Eduline
"Nem igaz, hogy a felsőoktatási intézmények támogatása a tavalyihoz képest 34 milliárd forinttal csökken.
Eduline
Eltűnt egy 25 éves brit egyetemista férfi Budapest belvárosában, szilveszter éjszakáján látták utoljára.
MTI