Kést rántott az osztályteremben egy zalaegerszegi középiskolás

Garázdaság miatt indult eljárás két diák ellen, akik összeverekedtek egy zalaegerszegi középiskolában, a fiatalabb...

  • MTI

Garázdaság miatt indult eljárás két diák ellen, akik összeverekedtek egy zalaegerszegi középiskolában, a fiatalabb késsel is fenyegetőzött - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.

A szerda reggeli verekedést szóváltás előzte meg, amely után a két fiatalkorú ököllel ütötte egymást az osztályteremben. Rövid szünet után a büfé előtti folyosón folytatták a veszekedést, ahol a fiatalabb fiú kést rántott és a másik fiatal nyakához szorította.

A dulakodás közben végül egyik tanuló sem sérült meg, a kést a portás vette el és adta át a kiérkező rendőröknek. A történtek miatt a 15 éves fiú ügyében felfegyverkezve elkövetett garázdaság, 17 éves iskolatársa ellen pedig garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.