Idén is lesz Szóval?! országos vitaverseny

Idén is elindítják középiskolásoknak a Szóval?! országos vitaversenyt.

  • MTI

Idén is elindítják középiskolásoknak a Szóval?! országos vitaversenyt. Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a program nyitóeseményén, csütörtökön azt mondta, hogy a jó kommunikáció fél siker, de a tartalom is fontos.

A kezdeményezést két éve hívta életre a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája. A több hónapon és három fordulón át tartó versenyben középiskolások vehetnek részt, akik háromfős csapatokban tehetik próbára érvelési képességeiket. Tavaly a vetélkedőre csaknem 150 diákcsapat jelentkezett Magyarország 100 középiskolájából.

Győri Enikő a program sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy 2013 a polgárok éve az Európai Unióban, és ebbe jól illeszkedik a Szóval?! rendezvénysorozat, hiszen az valóban a polgárokról szól, az ő képességeik fejlesztése a cél. Ez a verseny azt szolgálja, hogy minél többen legyenek, akik tudnak és szeretnek értelmesen vitatkozni, egymást meghallgatni, és ha ez így lesz, az mindenkinek hasznára válik - mutatott rá.

Mint kifejtette, a vita célja a másik meggyőzése egy álláspontról. Az EU-ban is konszenzuskényszer van, gyakran ha egy tagállam nemet mond, egyáltalán nem lehet előrelépni - tette hozzá.

Magyarországnak az a célja, hogy mindig a lehető leghatékonyabban képviselje a saját érdekeit, amihez sokszor szövetségeseket kell keresnie, ehhez pedig meg kell tudnia győzni a többi országot - fejtegette.

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője hangsúlyozta: a demokratikus politikai kultúra alapja egymás meghallgatása, az érvek és ellenérvek ütköztetése. Ennek elsajátítását igyekeznek segíteni a programmal, amelynek egyúttal az is a célja, hogy a középiskolások minél több ismeretet szerezzenek az EU-ról - magyarázta. Megjegyezte, hogy a verseny során a résztvevők fontos uniós témákkal foglalkoznak, így például azzal is, vajon megérdemelte-e az EU a Nobel-békedíjat.

Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának megbízott irodavezetője azt mondta, a programban a fiatalok segítségével igyekeznek felhívni a figyelmet a demokratikus vita, a párbeszéd, a tolerancia, valamint a szólás- és véleményszabadság fontosságára.

Lévai Balázs újságíró rámutatott, hogy a verseny egyik jelmondata "100 százalék érv, 0 százalék indulat". Nem arról döntenek, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy ki képviselt jobban egy álláspontot - mondta.

A Szóval?! rendhagyó nyitóeseményén újságírók, sportolók és színészek szópárbajoztak arról, hogy be kellene-e vezetni női kvótákat az Európai Parlamentben. A vitában részt vett Pepe és Kapa, vagyis Mucsi Zoltán és Scherer Péter színész, a Jancsó-filmek híres párosa, Mészáros Antónia és Stumpf András újságírók, valamint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző és Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.