Öt szuper őszi program hétvégére
Legyen kertmozi vagy kiállítás, mindenképp érdemes kimozdulni ezen a hétvégén is.
Legyen kertmozi vagy kiállítás, mindenképp érdemes kimozdulni ezen a hétvégén is.
Rodler Lili
A köznevelési törvény szerint a diákok bántalmazása semmilyen formában sem megengedett, így azok bármelyike komoly szankciókat vonhat maga után.
Székács Linda
Ha elmúltatok 14 évesek és Budapesten éltek vagy ott tanultok, akkor ti is szavazhattok arra, hogy mik valósuljanak meg a közösségi költségvetés ötleteiből.
A kormány terve szerint a hatévesekre vonatkozó kötelező óvodai évet 2028-tól már az általános iskolában is meg lehet majd csinálni.
Ki gondolta volna, hogy átlagosnak tűnő családi játékból egy egész világot megmozgató versenyt lehet szervezni?
Rodler Lili
Szeptember 18-án elindult a jelentkezés az Apáczai Ösztöndíjprogramra.
Székács Linda
Apró hibának tűnhet, de az érettségin súlyos pontokat érhet.
Székács Linda
A tehetséggondozó program kibővítésével egy Kárpát-medencei pedagógushálózat kialakítása lesz a cél.
Rodler Lili
„A nyomozó hatóság a 44 éves nőt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatta, ami ellen panasszal élt” – jelentette közleményében a rendőrség.
Rodler Lili
„Ez az év nem telhet el úgy, hogy nem találunk a problémára megoldást” - nyilatkozta a kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön Brüsszelben.
Eduline/MTI
Diákként számos versenyen megmutathatjátok tehetségeteket és tudásotokat, amellyel nemcsak tapasztalatot, de értékes nyereményeket is szerezhettek. Összegyűjtöttük, milyen versenyekre jelentkezhettek a 2024/25-ös tanévben.
Mindegyik filmet felismertek egyetlen kép alapján?
Mutatjuk, hogyan és milyen szakmákat tanulhattok ingyenesen.
Székács Linda
Beck György, a Neumann Társaság elnöke szerint az ehhez hasonló éremeső korábban nem volt általános.
Székács Linda
A szakszervezeti bizottság szeptember 20-án 12:30-ra a Honvéd utca 13-15. elé várja az "állami felsőoktatás maradékát támogatókat."
Az árvízveszély felülírja az egyetemi szabályokat.
Székács Linda
A gyerekek nem mertek ellenkezni vele, mert nem akarták, hogy kiabáljon velük.
Székács Linda
Kevesebb mint egy hónap van hátra az őszi érettségi írásbeli vizsgák kezdetéi. Szerencsére a szóbeli vizsgák csak később, novemberben fognak kezdődni.
Míg a kormányhivatal állítja, hogy minden tanuló számára van hely az állami intézményekben, a szülők szerint mégsem olyan egyszerű az elhelyezkedés.
Célja, hogy minél több magyar kutató dolgozzon ismét Magyarországon.
Eduline/MTI