Az iskolaőröknél is elvégeznék a kifogástalan életvitel-vizsgálatot

A már állományban lévők közül, aki nem megy át a vizsgálaton, azt elküldenék.

  • Rodler Lili

Erkölcsi bizonyítvány felmutatása eddig is követelmény volt a pozícióra való bekerülésnél, viszont a következőekben a jelentkezőknek át kell esnie majd a kifogástalan életvitel-vizsgálaton is, írta meg a HVG.hu. Ez a bővítés egy belügyi tárgyú törvénymódosító javaslatcsomagnak a része.

A már hatályos törvénybe két új passzust tervezne beemelni. Az egyik az újonnan alkalmazottakra érvényes, amiben röviden és tömören megfogalmazták, hogy: “nem lehet iskolaőr, akinek az életvitele nem kifogástalan.” A másik pedig a már állományban lévőkre mondja ki, hogy „Az iskolaőr foglalkoztatási jogviszonyát a munkáltató haladéktalanul, azonnali hatállyal megszünteti, ha az iskolaőr életvitele nem kifogástalan. Ebben az esetben az iskolaőr végkielégítésre nem jogosult.”

A törvénymódosítás alapján országszerte több mint 700 nevelési-oktatási intézményben szolgálatot ellátó közel 800 iskolaőrt kell átvilágítani, nem beszélve az újonnan érkezőkről. A felmérést a Nemzet Védelmi Szolgálat (NVSZ) fogja végrehajtani. Pár hónappal előtt az ő feladatuk volt ugyan így a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók és a nevelőszülők átvilágítása is, ami nem okozott osztatlan sikert.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.