Az OECD-átlaghoz képest Magyarországon alsóban jóval magasabb az évfolyamismétlők aránya
A friss OECD-jelentés is megerősítette, hogy Magyarországon alsóban a legmagasabb az évfolyamismétlők aránya.
A friss OECD-jelentés is megerősítette, hogy Magyarországon alsóban a legmagasabb az évfolyamismétlők aránya.
Az idei tanévtől a versenysportolókat leszámítva minden diáknak heti öt testnevelés órája van annak ellenére, hogy sok iskolában még mindig nem adottak a feltételek a mindennapos testneveléshez. Az intézmények próbálják a lehetőségeikhez képest megoldani a lehetetlent, de nincsenek könnyű helyzetben.
A Corvinus Egyetemen lefuttatott kísérletek aggodalomra adnak okot a mesterséges intelligencia aktív használatával kapcsolatban az egyetemi órákon.
Rodler Lili
Szomorú statisztikákat közölt a pedagógusok fizetéséről az OECD.
A vezetőség nyílt levélben a nyilvánosság segítségét kéri, hogy 70 éves múltra visszatekintő emlékszoba ne szűnjön meg létezni.
Rodler Lili
Szeptember 8-12. között mérték össze a tudásukat a diákok egy új típusú diákolimpián Szaúd-Arábia fővárosában.
Székács Linda
Ebből több mint 2 ezer megkeresés öngyilkosság gondolatával volt kapcsolatos, és már a 11-12 éves korosztályt is felkeresi őket.
Rodler Lili
Elmondjuk, hogy a hiányzó háziért adhat-e egyest a pedagógus.
A gólyatáborok megújításán dolgoznak.
Székács Linda
Hosszú listán kell átrágnotok magatokat a középiskolás éveitek alatt.
Székács Linda
Az oktatást is befolyásolhatja a magas vízállás és az áradások.
Székács Linda
A szeptember 1-től hatályos, az iskolai telefonhasználatot korlátozó rendelet nem csupán a diákokra, de a tanárokra is vonatkozik.
Székács Linda
Hat alkalommal pedig valamilyen más esetben kellett közbelépniük.
Székács Linda
Melyik a nagyobb ország: Jordánia vagy Svájc? Minden kérdésre jól tudjátok a választ?
A telefonokat a középiskolások a szünetekben visszakaphatják.
Eduline/MTI
Megvizsgálták a mesterséges intelligencia alapú szoftverek verbális intelligenciáját. Meglepő eredményre jutottak.
Életkor, egészség, bizonyítvány.
Székács Linda
Nagy segítség lehet a statisztikai és gazdasági fogalmakkal kibővült érettségiben.
Székács Linda
Röpdogát írtok az első órán, az összes közlekedési lámpa pirosra vált, amikor épp késésben vagytok és még az eső is esik. Ekkor juthat eszetekre, hogy ez nem egy átlagos péntek, hanem péntek 13.