Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem kell teljes árú jegyeket vásárolnotok, ha magatoknál tartjátok ezt a dokumentumot.
Október 31-én lejár az előző féléves diákigazolvány matricák érvényessége. Eddig használhatják a középiskolás diákigazolványaikat az elsőéves egyetemisták, és eddig vehetik igénybe a diákkedvezményeket azok a felsőbbéves hallgatók, akik még nem kértek új matricát a plasztikkártyájukra.
Bár még van időtök elindítani az új diákigazolvány igénylését, amennyiben elsőéves hallgatók vagytok, már nem biztos, hogy megérkezik az új diákigazolvány a vészesen közelgő határidőig, hiszen ezek kiállítása és kiküldése általában 30-60 napot vesz igénybe.
Diákigazolvány hiányában azonban akár több ezer forintos büntetéseket is kaphattok, ha úgy veszitek igénybe a diákkedvezményeket, hogy nem tudjátok igazolni, hogy egyébként valamelyik felsőoktatási intézményben tanultok.
Szerencsére erre van megoldás: amikor megigénylitek az új diákigazolványotok kaptok egy nyomtatványt, amin szerepelnek az adataitok, egy fénykép rólatok és az igazolványszámotok. Ez az úgynevezett ideiglenes diákigazolvány, ami ha nálatok van, ugyanúgy jogosít titeket a kedvezmények használatára, mint a plasztikkártya. Ezt 60 napig használhatjátok, de ha ennyi idő alatt sem érkezik meg az új igazolványotok, térítésmentesen kérhettek újat.
Akkor is kérhettek ugyanakkor ilyen dokumentumot, ha megsérült, vagy elveszett a diákigazolványotok. Ezt az iskolában, vagy az egyetemek tanulmányi osztályán is ki tudják állítani nektek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.