A tanár adhat azért egyest, ha a diák folyamatosan beszélget órán?

Nem könnyű csendben maradni órán, pláne ha izgalmas dolog történt például a szünetben. Elmondjuk, hogy az órai beszélgetésért kaphattok-e egyest.

Az oktatási jogok biztosának oldala szerint törvényi előírás, hogy az érdemjegy nem lehet fegyelmezési eszköz.

Minden esetben jogsértő az, ha az érdemjegy nem a tanuló teljesítményét, hanem a tanuló kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatos egyéb körülményt értékel.

- írják.

Vagyis ennek értelmében nem lehet órai beszélgetésre egyest adni, és alapesetben a felszereléshiányra is csak akkor jár az elégtelen, ha a tanítási órán történő számonkérésben rögzített feladat teljesítéséhez az szükséges.

A témával részeletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.