Pert vesztett a volt középiskolája ellen Pankotai Lili
A diák úgy véli, volt középiskolájában megalázták.
A diák úgy véli, volt középiskolájában megalázták.
Székács Linda
Ez a gyakorlat különösen azért izgalmas, mivel a skandináv országok úttörőnek számítanak a digitális eszközök beintegrálásával az oktatásba.
Rodler Lili
A téma az élelmiszerbiztonsági-fenntarthatóság.
Rodler Lili
Remekül kiegészítheti a zsebpénzt vagy az ösztöndíjat, ha a diák összegyűjti az 50 forintos palackokat és visszaváltja. Azonban ebben az esetben, ha rajtakapják, akár 32 ezer forintos bírságot is kaphat.
A mászófalépítési program, ha belefér a költségvetésre, jövőre indulhat.
A gyereket a közlekedési baleset után már a helyszínen újra kellett éleszteni.
Még februárban tette közzé az IKK a legjobb budapesti technikumok listáját.
Ebből a tesztből kiderül mennyire vagytok jók helyesírásból.
Tavaly decemberben állította össze az Innovatív Képzéstámogató Központ az ország legjobb technikumait listázó rangsorát, ami akár segítség is lehet számotokra a pályaválasztás során. Mutatjuk a 2024-es listát.
Székács Linda
Mutatjuk a fogadó intézmények listáját.
Rodler Lili
Az ösztöndíjprogram keretében belföldön és külföldön is tapasztalatot szerezhetnek a pályakezdők.
Eduline/MTI
A génszabályozásban döntő szerepet játszó felfedezésért adták a rangos elismerést.
Nem könnyű csendben maradni órán, pláne ha izgalmas dolog történt például a szünetben. Elmondjuk, hogy az órai beszélgetésért kaphattok-e egyest.
Az első vizsgákon várhatóan már novemberben részt vehetnek a középiskolások.
Nem kell teljes árú jegyeket vásárolnotok, ha magatoknál tartjátok ezt a dokumentumot.
Székács Linda
Hamarosan pihenhetnek egy kicsit a közoktatásban, szakképzésben és felsőoktatásban tanuló diákok; közeleg az őszi szünet. Nem minden felsőoktatási intézményben tartanak azonban szünetet a hallgatóknak.
Székács Linda
Még mindig szokják a diákok a mindennapi iskolai életet a telefonjaik nélkül. Vannak, akiknek az első napokban elvonási tüneteik voltak, mások rendszeresen elkésnek az edzéseikről, mert úgy kell levadászniuk a tanáraikat, hogy visszakapják a telefonokat. Öt hete él a telefontilalom a magyar iskolákban. Diákokkal beszélgettünk.
Székács Linda
Október 6. az aradi vértanúk emléknapján, most kiderül mennyit tudtok erről a jelentős történelmi eseményről.
Az Egészségügyi Világszervezt 44 országban mérte a kamaszkorú gyerekek online jelenlétét. Legfrissebb jelentésükből kiderült, hogy helyzet nem túl fényes.
Rodler Lili
Mutatjuk, mikor kezdődik és meddig tart majd az őszi szünet.
Székács Linda