Pozíciót vált Pülöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár

Október 31-én nyugdíjba vonul, de továbbra is tevékenykedni fog az oktatás területén.

  • Tornyos Kata

Bár Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár nyugdíjba vonulását jelentette be kedden a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), de kiemelték, hogy továbbra is számítanak a szakmai támogatására, így a jövőben az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) stratégiai főigazgatójaként folytathatja a munkáját – írta meg az Index.

A KIM közleményében azt írta, hogy Pölöskei Gáborné, aki egyébként a volt köztársasági elnök, Áder János húga, a pályafutása alatt rendíthetetlen elkötelezettséggel és szakértelemmel dolgozott az oktatás fejlesztésén, hozzájárulva számos rendszerszintű változás kialakításához és megvalósításához.

Hivatását biológia-földrajz szakos középiskolai tanárként kezdte, de dolgozott az Oktatási Hivatal általános elnökhelyetteseként, majd a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának főosztályvezetőjeként is.

2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára volt, majd 2016-tól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöki tisztségét látta el. 2017-től mostanáig szakképzésért felelős helyettes államtitkárként folytatta munkáját.

Nevéhez kötődik a magyar szakképzés 2020-as rendszerszintű megújítása, amelynek lényegi változása az volt, hogy a 174 alapszakmát ezentúl csak iskolarendszerben, azaz technikumban vagy szakképző iskolában lehet tanulni. Az átalakítás legfontosabb elemeiről ebben a cikkben olvashattok.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.