"Komoly dolgozói szegénységgel" küzdenek a kezdő pedagógusok?
Az életpálya bevezetése után is komoly dolgozói szegénység sújtja a kezdő pedagógusokat - mondta napirend előtt az Országgyűlésben Ikotity István LMP-s képviselő.
Az életpálya bevezetése után is komoly dolgozói szegénység sújtja a kezdő pedagógusokat - mondta napirend előtt az Országgyűlésben Ikotity István LMP-s képviselő.
Eduline
Jogszabályban kellene tiltani, hogy oktatási intézményeken keresztül kis- és fiatalkorúakat arra kényszerítsenek, hogy politikai tartalmú rendezvényeken részt vegyenek - ezt kéri az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Független Diákparlament.
Eduline
A második helyet szerezte meg a XIV. World Robot Olympiad robotprogramozási verseny világdöntőjén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból álló InnoRobot-X nevű magyar csapat.
Eduline
Havi 100 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak februártól vagy legkésőbb szeptembertől azok az informatika szakos hallgatók, akik legalább 3,5-es tanulmányi átlagot érnek el, és teljesítenek legalább 24 kreditet - írja a Népszava.
Eduline
Sietnetek kell, ha 2018 februárjától egyetemre vagy főiskolára szeretnétek járni, november 15-ig lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre.
Eduline
A Jövőt Építők Generációja Egyesület féléves ingyenes képzést hirdet középiskolásoknak. Olyan témákat érintenek, mint az önéletrajzírás, a nyilvános beszéd, próba-állásinterjú, ötletek megvalósítása és pénzügyi tudatosság.
Eduline
Húszmillió forinttal tartozik egykori tanárainak a Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola, országos a botrány.
Eduline
Az idei évben először nőtt ugrásszerűen az informatikai képzésekre jelentkezők és a felvettek száma a felsőoktatásban, a jövőben több olyan program is indul, ami ezt a tendenciát tovább erősíti - hívták fel a figyelmet egy szakmai konferencián hétfőn Budapesten.
MTI
A piaci igényeket figyelembe vevő duális szakképzés kialakítása elengedhetetlen feltétele a magyar gazdaság hosszú távú sikeres fejlődésének - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a 2017. évi WordSkills verseny magyar résztvevőit köszöntő budapesti rendezvényen.
MTI
Kaposváron épp most próbálnak meg felszámolni egy gettóiskolát, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte őket erre. Húsz elsőst szórtak szét a város több iskolájába, de egyelőre sem a gyerekek, sem a szüleik, sem a befogadó intézmények nem kaptak komolyabb segítséget az átálláshoz. Nincs még ingyenes buszbérlet, és az őket segítő szakember sem állt még munkába - írja az Abcúg.
Eduline
Eddig 137 865 diákigazolványt állítottak ki, de az új igazolványok készítését lassítja, hogy nem minden intézmény állt át az új igénylőfelületre, és az időben benyújtott kérelmek is tartalmaznak hibákat - írja Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Azt azonban nem árulta el, hány diák vár még mindig a diákigazolványára.
Eduline
Emelkedett az olvasás terén alulteljesítő diákok és a lemorzsolódók száma is - derül ki az Európai Bizottság adataiból.
Eduline
Egy napja se voltak Magyarországon, máris rendőrt hívtak három Sri Lanka-i egyetemistára. Az egyetemisták a világ második legnagyobb, az ENSZ több szervezetével együttműködő ifjúsági civil szervezete, az AIESEC szervezésében érkeztek önkéntes segítőnek Perbálra, a Tovább Élni Egyesület lakóotthonába - írja a 444.hu.
Eduline
Jó filmekkel lazítanátok a ZH-szezonban? Mutatjuk, milyen filmeket néztek milliók az elmúlt napokban az észak-amerikai mozikban.
eduline/mti
Ha sokat olvastok, akkor ez a teszt sem foghat ki rajtatok. A feladat egyszerű: ki kell találnotok, hogy melyik regény, elejéről származnak az idézetek. Nektek elsőre is hibátlan lenne?
Eduline
Teszteljétek a tudásotokat, mennyire ismeritek a világ különböző dolgait. Ebben a tesztben ugyanis több témából és tantárgyból is gyűjtöttünk kérdéseket neketek. Ti hány pontot szereztek?
Eduline
Ha szeretitek a jó pizzákat, de még nem találtátok meg a legjobbat, akkor itt az idő, hogy újabb helyeket próbáljatok ki. Utánajártunk, bloggerek szerint hol lehet megtalálni Budapest legjobb pizzáit. Három ilyen helyet mutatunk.
Eduline
Ha valami újra és izgalmasra vágytok a hétvégén, akkor ismét érdemes lehet átböngészni a mozik műsorát. Egy kicsit mi is szemezgettünk az ajánlatból, hogy nektek már csak a jegyet kelljen megvenni.
Eduline
A Times Higher Education legújabb rangsorairól, az ELTE-t elérő zaklatási botrányról, az ingyenes első nyelvvizsgáról is olvashattatok ezen a héten az Eduline-on. Ezek voltak a hét hírei.
Eduline
Az egyik legismertebb mondókában eredetileg szó sincs tűzről.
Eduline