Idén nehezebb lesz? Ilyenek voltak tavaly a központi felvételi feladatai

Vajon nehezebb lesz a következő a hat-, nyolc-, négy- és ötosztályos középiskolákba jelentkezők számára a központi felvételi tesztet, mint tavaly? És pontosan mik is voltak tavaly?

  • Eduline
pixabay

Hamarosan kezdődik a komoly felkészülési időszak azoknak a diákoknak, akik januárban felvételiznek hat-, nyolc-, négy- és ötosztályos középiskolákba. Van, aki már most elkezdte a gyakorlást, és mi is lehetne jobb kiindulópont, mint az eddigi felvételik feladatsorai:

Itt találjátok a 2017-es központi felvételi 6 osztályos gimnáziumba felvételizőknek összeállított magyar feladatsorát, és javítókulcsát.

Itt pedig a 2017-es matek feladatsort nézhetitek meg, illetve a megoldást.

pixabay

Ha 8 osztályos gimnáziumba felvételiztek, akkor magyar feladatsort, és javítókulcsot itt találjátok.

Itt pedig a 2017-es matek feladatsort nézhetitek meg, illetve a megoldást.

Középiskolai felvételi lépésről lépésre: hol találjátok az iskolák teljes listáját?

Több tízezer diák (és szülő) áll komoly döntés előtt, néhány napja ugyanis már elérhetők a gimnáziumok, szakgimnáziumok és szakközépiskolák felvételi tájékoztatói. Új cikksorozatunkban segítünk választani az iskolák közül, elmagyarázzuk a felvételi szabályokat, megmutatjuk a legfontosabb határidőket és a központi felvételi típusfeladatait. 1. rész: hol kereshettek iskolát?

Ha 9.évfolyamra felvételiztek, akkor itt találjátok a 2017-es magyar feladatsort és a javítókkulcsot.

Ezen a linken pedig a 2017-es matek feladatokat nézhetitek meg, és a javítókulccsal ellenőrizhetitek a számolásaitokat.

Ha még több feladatot szeretnétek megoldani és ellenőrizni, akkor itt megtaláljátok az eddigi évek összes feladatsorát és javítókulcsát.

Felvételi jelentkezés lépésről lépésre - 2018

Online képzés célja: Az Eduline online videós felvételi tájékoztatója végigvezet a 2018-as felsőoktatási felvételi minden fontosabb lépésén a szakválasztástól a ponthatárhúzásig. Segítünk, hogy ne vessz el a jogszabályok útvesztőjében és ne veszíts értékes pluszpontokat a felvételi során. | | Kiemelt képzések , Tanulástámogatás

Ezeket a határidőket nem szabad elfelejteni: középiskolai felvételi legfontosabb dátumai

Mikor írják meg a hat-, nyolc-, négy- és ötosztályos középiskolákba jelentkezők a központi felvételi tesztet, és mikor van pontosan a jelentkezési időszak? 2017. október 20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak eddig a napig nyilvánosságra kell hozniuk a honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2017. október 31. Október végéig az általános iskola tájékoztatja a nyolcadik évfolyamos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.